Az önkormányzat elfogadta a szülők javaslatát a Napsugár utcai játszótér felújításáról
- Budaörsi INFÓ
- 2024 április 30.
(Budaörs, 2024. április 30. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy az önkormányzat tervezi a Napsugár sétány és a Puskás Tivadar út találkozásánál lévő játszótér felújítását. A koncepcióterv elkészült. Szülők egy csoportja petíciót indított, amire az önkormányzat is reagált. 2024. április 29-én lakossági fórumot tartottak, ahol konszenzusra jutottak a felek, hamarosan elkészülnek az új tervek.
Az egyeztetésen részt vett Bíró Gyula alpolgármester, Szűcs Barbara főkertész, Vágó Csaba, a Polgármesteri Kabinet vezetője, Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője, a tervező cég képviselői, szülők és önkormányzati képviselők is.
A szülők legfőbb célja, hogy ne burkolják be a játszóteret ütésálló gumiburkolattal, hanem megmaradjon a játszótér hatalmas szabad játékra alkalmas természetes gyepe.
A jelenlévőket Vágó Csaba köszöntötte, és kiemelte, hogy az előzetes egyeztetés során már több dologban meg tudtak egyezni a szülőkkel. Az Önkormányzat nyitott az együttműködésre.
A köszöntőt követően a tervező cég bemutatta a terveit, majd pedig mindenki feltehette a kérdéseit a témával kapcsolatban és ismertethette a javaslatait.
Az Önkormányzat nyitott volt a zöld koncepció szerinti újratervezésben, és eszerint folytatódnak majd az egyeztetések mindaddig, amíg el nem készül az új játszótér.
A szülők kérésének megfelelően így a gumiburkolat tervét elvetették.
Korábbi cikkünk a témával kapcsolatban:
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment