A Budaörs SC úszószakosztályának legújabb sikere
- Budaörsi INFÓ
- 2023 április 21.
(Budaörs, 2023. április 21. – Budaörsi Infó) A Budaörs SC úszószakosztályának a legfényesebb sikerét érte el április 20-án a 4 x 100 méteres vegyesváltó csapat.
„Koncz Márton, Tóth Gergely, Mayer Dávid, Birkás Botond összetételű csapat végül a döntőben a 8. helyen végzett 04:00.64-es idővel, de így is történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy az olimpikonokkal, vb- és Eb-résztvevőkkel teli mezőnyben az élvonalba került, és a döntőben úszhatott” – számolt be róla a úszószakosztály közösségi oldalán.
Kiemelték, hogy a tehetség és az alázatos munka meghozta gyümölcsét, és ez azért is nagy siker, mert három serdülő és egy ifjúsági korosztályú versenyzővel sikerült a legjobb nyolcba kerülni.
„Megemeljük a kalapunkat a elsősorban a gyermekek előtt, de ne feledkezzünk meg a szakmai stábról sem, amelynek szintén áldozatos munkája ez az eredmény. És ne feledkezzünk meg Drommer Liliről sem.
Egészen fantasztikus úszással, 27.02-es idővel a 4. lett a B-döntőben, amely azt jelenti, hogy összesítve a 12. helyen zárta azt a számot, ahol olyan úszók viaskodtak mint Senánszky Petra, Verrasztó Evelyn, vagy Sztankovics Anna. …” – írta meg a szakosztály a közösségi oldalon.
További sok sikert!
(Budaörsi Infó/BSC)
facebook:












0 Komment