Tündik Tamás évtizedek óta a néphagyományok szolgálatában Budaörsön

(Budaörs, 2019. július 12. – Budaörsi Infó) Tündik Tamás neve Budaörsön, más városokban és a határon túl is összefonódik a néphagyományok ápolásával és a néptánccal. Budaörsön 22 éve működik a Gyepük Népe Alapítvány, melynek égisze alatt szervezi a Virágok Vetélkedése Kárpát-medencei Gyermek Népdalénekes Találkozót Budaörsön Domokos Pál Péter Emlékére. 2020-ban a 20. alkalom következik. Ennek a jubileumnak apropóján kerestük fel, hogy megtudjuk, milyen meghatározó élményekkel lett gazdagabb az elmúlt évtizedekben és milyen tervei vannak a jövőt illetően.

Tündik Tamás 1974-ben 19 évesen a táncházmozgalom első hullámával kapcsolódott be a Timár Sándor vezette Bartók Táncegyüttes munkájába és azóta táncol, tanít. 1976-79 között végezte el az első Táncházvezetői és táncházzenész tanfolyamot, később a tánccsoportvezetői iskolát, a néptáncos szakirányú iskolákat, a táncház-vezetői diploma mellé. 1986-ban Budaörsre költözött és családot alapított. Két fia jelenleg is a néptánccsoport tagjai és Tündik Tamás segítői.

1995-ben megalakította a „Szélrózsa” Néptáncegyüttest, mely gyermek és ifjúsági csoportjaival, valamint népdalénekeseivel együtt jelenleg 350 tagot számlál. A néptáncegyüttes feladatai közé tartozik a néptánc oktatása, a népdal éneklés és a népi kultúra megismertetése és ápolása. Munkája terén elhívatott, rendszeresen tart Budaörs óvodáiban és iskoláiban néphagyományokkal kapcsolatos foglalkozásokat, táncházakat. A Szélrózsa Néptáncegyüttes aktív szereplője a város kulturális életének.

1997 óta a Gyepűk Népe Alapítvány kuratóriumi elnöke és számos népművészeti szakmai szervezet tagja. Az alapítvány segítségével közel 120 néptáncos tábort szervezett, melyben 2000-nél is több határon túli magyar gyermek találkozott a népi kultúrával.

Lassan negyven éve vezet táncházakat Budapesten és Budaörsön gyerekek és felnőttek számára egyaránt.

20 éve töretlen lelkesedéssel szervezi meg a „Virágok Vetélkedése” Kárpát-medencei Népdalénekes találkozót, melyre hazai és határon túli énekesek érkeznek.

Több elismerésben és kitüntetésben részesült:

2016 januárjában Csokonai Vitéz Mihály – Alkotói Életmű Díjat vehetett át, áprilisban Táncház Érmet kapott, júniusban Apáczai Csere János pedagógiai szakmai díjat, 2016 novemberében pedig a közművelődés terén Budaörs kulturális életében végzett kiemelkedő szakmai munkáját Budaörs Város Önkormányzata Hauser József Városi Közművelődési Díjjal ismerte el. 2017-ben oklevéllel ismerte el a város a Szélrózsa Néptánc Együttes gyümölcsöző munkáját a Budaörs testvérvárosaival való kapcsolattartás terén.

A budaörsi Szélrózsa Néptáncegyüttes a Jókai Mór művelődési Központban 24 évvel ezelőtt indult útjára.

1997-ben Tündik Tamás és táncosai közösen létrehozták a Gyepűk Népe Alapítványt, hogy így segítsék a Szélrózsa Néptáncegyüttes munkáját.

Tündik Tamás ekkor egyszerre több helyen is dolgozott. Budaörsön, a Hermann Ottó Általános Iskolában, a Monoskolában, a régi 1. Sz. Iskolában és a helyi Waldorf Iskolában, de ezek mellett a Bleyer Jakab Iskolában is volt néptánc szakköre.

Gazdagréten a Csiki Hegyek úti Általános Iskolában 16. évig tanított néphagyományt, néptáncot. Budapesten a XI. kerületi Sopron úton lévő általános iskolában – melynek 12 éve Domokos Pál Péter Általános Iskola a neve –, 26 éve dolgozik folyamatosan mint néphagyomány oktató tanár. Ebben az iskolában rendezte meg először a „Virágok Vetélkedése” Kárpát-medencei Népdalénekes Palánták Találkozóját.

Mivel gyorsan bővült az énekesek száma, adott volt, hogy még egy énekes helyszínt ki kellett jelölni, így esett a választás Budaörsre, ahova a helyi iskolák, később Pest megye iskolái is küldtek gyermekeket.

Milyen volt az első találkozó, hányan vettek rajta részt?

A jelenlegi 150 fős létszámnál szerényebb mezőnnyel kb. 70 fővel indultunk a Sopron Úti Általános Iskolában 2001-ben, de egy helyszínen.

A XI. kerületi iskolákból és Budaörsről is sokan eljöttek énekelni. Találkozónk kedvelt helyszínné vált a budapesti, később országos versenyekre készülőknek mert jellege miatt csökkentette az itt induló énekesek feszültségét, felszabadultabban énekelhettek, nem volt 1-2-3. helyezés, nem lehettek utolsók, sőt arany-ezüst és bronz fokozatokat sem adtunk ki.

A szakzsűri értékelése útmutató lehetett a felkészítő tanárok számára, az értékelés után személyesen is kérhették a zsűri véleményét. Kedvcsináló volt az is, hogy a zsűri sok jutalmat osztott ki több kategóriában és témában, így a dalok száma, az előadás minősége, a népviselet és a szép nevezési lapok is külön jutalmat érdemeltek, hála a Gyepűk Népe Alapítvány gyűjtő tevékenységének. Senki sem maradt jutalom nélkül, a differenciálást a jutalmak száma érzékeltette.

Milyen énekekkel készültek az elmúlt években a gyerekek, melyik volt a legkedveltebb dal?

A felhívásunk, kiírásunk nem sokat változott a kezdetek óta, arra törekedtünk, hogy a tankönyvi énekanyag mellett – sokszor helyett –, a világ leggazdagabb népdalkincséből szabadon válogassanak a felkészítők.

Első sorban a Domokos Pál Péter által kedvelt gyűjtőterületekről hozott énekeket szorgalmaztuk: Székelyföld, Moldva Bukovina, Gyimes.

A bírálóbizottságot is ennek megfelelően állítottuk össze, mindkét helyszínre 2-2 népdalénekes szakembert hívtunk meg a bírálóbizottságba, akik ezen tájegységek kiemelkedő tudású hagyományos énekesei is voltak.

Eleinte főleg a tankönyvi anyagot hozták a gyerekek, de a bírálóbizottság útmutatása nyomán egyre többen jelentkeztek vidékről származó szüleik, nagyszüleik énekeivel.

Bekapcsoltuk találkozóinkba a határon túli gyermekeket is, a régiókat lépésről lépésre bővítettük, öröm volt látni, hogy példaadó felkészültségük, ízes előadásmódjuk mennyire ösztönzi a városban felnövő gyermekeket.

Általában a moldvai énekek voltak a legkedveltebbek, nem csak Péter bácsi elkötelezettsége miatt, hanem mert izgalmas és szokatlan, régies nyelvezetük, gazdag díszítésük és régies előadásmódjuk miatt kihívást jelentettek a szolmizálással tanított tankönyvi anyag mellett.

Ha egyet kellene kiemelni az énekek közül, akkor a „Tavaszi szél…” kezdetű ének (melynek Moldvában több változata ismeretes) általánosan ismert formája hangzott el legtöbbször, talán mert az egyik legnépszerűbb ének volt, az ovisok is fújták. Sokszor használtuk ezért beénekléseknél, sőt, egyik évben még kötelezővé is tettük, hogy viszonyítási alapot szolgáltasson a bírálóbizottságnak. Utólag beláttuk, ez hiba volt, nem erőltettük többet.

Ha visszatekintesz az elmúlt 30 évre, melyik a legkedvesebb emléked?

Sok ilyet tudnék most sorolni, hiszen a határon túli vendégek kedvéért, akik sokszor ezer kilométerről, pl. Moldvából érkeztek, 5 naposra bővítettük a találkozót, hogy pihenni is tudjanak. Beszámolóikban legtöbben a táncházakat, a bírálóbizottság előtti éneklést és a vendéglátást, a gyermek-élményprogramokat említették.

Nekem a legmaradandóbb emlékem egy közös vacsora utáni éneklés volt. Mindenki egy népdalt elkezdhetett és az egész közönség bekapcsolódott már az első strófában és közösen fújtuk az énekeket. Igen hangulatos volt. Az egyik székelyföldi fiúcska meg is kérdezte, – „Tamás bácsi, ezek honnan tudják a mi énekeinket?” – Mondanom sem kell, egy nyelvet beszélünk.

Ki volt a legkiemelkedőbb énekes, aki megmaradt az emlékezetedben?

Nehéz lenne egy valakit kiemelni a sok kiváló énekes közül, s ez nem is lenne illendő, ha a találkozónk közösségépítő-szépítő szerepét következetesen akarjuk képviselni. Ezt meghagynám a mostanság népszerű „énekversenyek” feladatának. Amennyiben mégis választanom kellene, egy olyan megható pillanatot emelnék ki, melyben pár éve volt részünk a Domokos Pál Péter Iskolában a találkozó megnyitóján.

A fő szervező Gyepűk Népe Alapítvány segítségével legalább tíz éve járom keresztül-kasul a Kárpát-medence fontosabb énekversenyeit, hogy jutalom felajánlás formájában meghívhassuk rendezvényünkre a legjobb énekeseket.

Talán a legerősebb mezőnyt épp Székelyföldön tapasztalhattam meg, ahol is a Vargyasról származó Borbáth Szilveszter nyerte évről évre a különböző kategóriákat. Így aztán évről évre meghívtuk hozzánk énekelni és pár éve a találkozót megnyitó énekre is őt választottuk ki.

Az akkori bírálóbizottság tiszteletbeli elnöke, Domokos Mária, Péter bácsi lánya volt, aki meghatottan hallgatta és megkönnyezte az édesapja szülőhelyéről választott, érzelmekkel és lelki gazdagsággal kiválóan előadott éneket.

Te miben változtál az elmúlt 30 év alatt?

Ha röviden, két szóval kellene válaszolnom, hát semmiben. Ha bővebben, akkor bizony sok mindenben. Ez alatt a majd húsz év alatt több életre való élménnyel lettem gazdagabb.

A legfontosabb talán az alázat érzése, melyet egyre erősebben érzek ősi néphagyományunk sok száz generáció által rostált és a rostán igazgyöngyként fennmaradó értékei iránt. Ahogy szokták mondani, nem csak őrizni kell a hagyományainkat, de alázattal tisztelni és szolgálni is. Mióta csak kapcsolatba kerültem a néphagyományokkal, egyre inkább arra törekszem, hogy méltó és igaz helyét elfoglalhassa nem csak az emberek szívében-lelkében, de a döntéshozók értékrendjében is, és nagyobb megbecsültséget kapjon az oktatásban.

Akár csak a népdalok tekintetében is elég abba belegondolni, hogy a kutatók által rögzített magyar népi dallamok száma háromszázezer és négyszázezer közé tehető, ami egyedülálló a világon. És ez csak egyetlen szelete hagyományainknak. Az ebből eredő következtetést bárki levonhatja. Kell-e ennél nagyobb felelősség? Ha változtam valamiben a kezdetek óta, hát ezt szeretném elsőnek kiemelni. Aki gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozik, azt óriási felelősség terheli, mit, hogyan ad tovább.

Ide kívánkozik kedvenc idézetem is Bakay Kornél „Kik vagyunk, honnan jöttünk…” c. kiadványából:

„Ha nem becsüljük a múltunkat, nem hitetünk a jövőnkben sem.
S akinek nincs a jövőbe vetett hite, nincs a jelenben felelősségérzete sem.”

A változatlanságában mégis hogyan fejlődött a találkozó?

Nem égek a folyamatos fejlődési kényszer lázában, tizenkilenc év alatt voltak hullámhegyek és hullámvölgyek mint bármely életszerű és természetes folyamatban.

Szépen lélegzik a rendezvény folyama, szervező-segítő munkatársaimmal, önkénteseinkkel igyekszünk lekövetni a változó körülmények kihívásait. Nekem minden egyes találkozó adott felejthetetlen élményeket, lelki gazdagságot, s így tartást is.

Természetesen voltak hiányosságok és hibák is, melyeket évről évre pótolni, javítani kellett, de sosem szégyelltünk tanulni hibáinkból vagy mások sikeres példájából. Amit fejlődésként mégis kiemelnék, az a bírálóbizottság által útmutatásként elmondott értékelések hasznosulása, az évről évre érezhető minőségbeli javulás, az eredeti hangzóanyagok növekvő használatának formájában.

Tudatosabb és alaposabb munka a felkészítő tanárok részéről. A szervezettség javulását említeném még, valamint jó hírünk emelkedését. Az alapelveink lényege nem változott. Első találkozónk óta a legfontosabb cél a rendezvény „találkozó” jellege volt és ez máig megmaradt. Itt jelentős bővülést értünk el, mikor az esemény kerületi hatókörűből budapestire, majd országosra szélesedett. Ennél is fontosabb bővítés volt, mikor a határon túli területeket is sikerült bevonni.

Számos vendéget fogadtunk tizenhárom év alatt Moldvából legalább tizenöt faluból, Erdélyből (Gyimesből, Székelyföld, Mezőség, Szilágyság falvaiból, városaiból), Kárpátaljáról legalább hat településről, a Vajdaságból Újvidékről és Magyarkanizsáról, Felvidékről több régióból és még több településről érkeztek vendégek. A Domokos Iskola tanárainak kezdeményezésére a határon túli vendégeket délelőtt több osztályba is bevittük bemutatkozni, egy éneket megtanítani az iskolásoknak, lehetett kérdezni, beszélgetni szövést-fonást bemutatni, egy mesét elmondani. Így az iskolások is többen ültek be délután az énekes helyszínekre.

Fontos bővülés volt, hogy nyolc éve szervez alapítványunk a határon túl olyan helyeken énekversenyt, ahol van igény erre, de nincs, aki szervezze, támogassa. Itt az erdélyi Szék várost, Felvidéken pedig Kisújfalut említeném, de alapítványunk más helyi kezdeményezést is támogat bírálóbizottság biztosításával, hangosítással, felvételek készítésével, jutalmak gyűjtésével és természetesen a „Virágok Vetélkedése” rendezvényre való meghívással, ha szükséges, utaztatással. Most épp a felvidéki Fülekről tértem haza, ahol mint a bírálóbizottság tagja, 9 énekest választottam ki, hogy 2020-ban Budaörsre jöhessenek.

Mik a terveid a következő 30 évre? Lesz esetleg egy ünnepi alkalom? Jövőre mit várhatnak tőletek? Szeretnétek újítani, vagy mentek az eddigi kijelölt úton?

Szeretnénk továbbra is minden évben megtartani a találkozót, egyre nagyobb rá az igény, főleg itthonról, de érzékeljük azt is, hogy egyre nehezebb ösztönözni a részvételre a gyermekeket. Még sokkal több elkötelezett és áldozatokat is vállaló felkészítő tanárra és kísérőre lenne szükség, főleg a határon túli régiókat illetően, akik feláldoznak akár 5-8 napot is az életükből, szabadidejükből a gyermekek érdekében. Ez ügyben ünnepelnék egy kiszámíthatóbb normatív támogatási rendszert, mert ezen is sok múlik. Mi már letettünk a részünket a kultúra asztalára.

Kerek évfordulóhoz közeledünk, 2020-ban a XXI. „Virágok Vetélkedése” szervezésével szeretnénk ünnepivé varázsolni ezt az alkalmat.

A mai rohanó világunkban hogyan lehet a gyerekekkel megkedveltetni a népzenét, népdalt és néptáncot?

Erre a kérdésre nagy örömmel válaszolok, ezzel telt és telik máig is az életem. Első sorban az élő példa fogja meg leginkább a gyerekek érdeklődését, ezért hihetetlenül fontos, hogy a kisebbségben élő, ezért hagyományaikat erősebben őrző közösségek énekeseit, táncosait testközelből lássák, hallják, esetleg beszélgethessenek velük. A Moldvából érkező gyermekek például sok esetben szüleik, vagy nagyszüleik énekeit hozták, kísérőik nagytudású hagyományőrző énekesek, zenészek voltak. Minden gyermek szeret mozogni, nagy hatással van rá az élő zene és ha megtanult énekelni és érzi ennek jó hatásait, örömmel csinálja. Számtalan esetben számoltak be szülők arról, hogy bölcsődés, vagy óvodás korú gyermekük a népzene hatására ugrál, táncol.

Az öröklött hagyomány tehát bennünk van, nagy felelősség, hogy értékeink közül mit kínálunk fel gyermekeinknek. A feladat ugyanaz, mint régen volt, csak kevesebbet értünk és használunk belőle. Nem véletlenül volt régen az a rengeteg szép színes szőttes a falakon, a kisbabák rácsodálkoztak a bennük rejlő szépre, jóra, rendszeretetre, az üzenetet értelmezte, megfejtette, a megfelelő helyre tette az agyuk. Nekünk, felnőtteknek, tanítóknak nagy a felelősségünk, hogy mindemez alvó tudásból mit adunk meg gyermekünknek, mit tudunk a bennük meglévőből a felszínre hozni.

Fontos a szemléltetés, hogy természetes anyagok, színek, népművészeti alkotások vegyék körül gyermekünket. Énekeljünk, játsszunk, a gyerekeknek, meséljünk, lehetőleg ne könyvből és főleg népmeséket. Sajnos egyre több az olyan szülő, akinek már nem mondott mesét az édesanyja, így megszakad a hagyományozódás folytonossága.

A gyermek mindenre fogékony, szinte üres lap, nem mindegy, hogy mire tanítjuk meg, milyen programokra visszük, mit hozunk be hozzájuk az óvodába, iskolába.

A kamaszodás nehézségein is könnyen átsegíthetjük őket néhány egyszerű ösztönző eszközzel. Nem szabad elfelejteni tanítás közben, hogy a leghatékonyabban a játékkal érünk el eredményt. Volt idő, mikor a gyermekek nem iskolában jutottak hozzá az életre szóló tudáshoz, hanem szüleik meséiből, az énekek szövegéből, találós kérdések sokaságából, szájhagyomány útján terjedő mondákból, legendákból. Ezt a kincset érő felhalmozott ősi tudást nem szabad leértékelni, eldobni. Tanulságaik örök érvényűek akkor is, ha változó korunk a ma fiatalságát más kihívások elé is állítja.

Miért kezdtél el ezzel foglalkozni? Mi ösztönzött?

Eredetileg táncházasként, később néptánccsoportosként kezdtem, majd oktatóként folytattam. Boldog voltam, hogy a kedvtelésem lehet egyben a munkám és megélhetésem.

Mikor iskolában helyezkedtem el, saját tanmenetet alakítottam ki, hamar kiderült számomra, hogy a néptáncot nem szabad külön önálló tárgyként tanítani, csak a néphagyomány összefüggő rendszerébe építve együtt a zenével, énekekkel, játékokkal és még sorolhatnám.

Nekifogtam tehát, hogy minél sokoldalúbban képezzem magam ebben a témakörben. Mindent „is” elővettem, ami hasznos lehetett, nem maradhatott ki a sokféle kézművesség, a népi színjátszás, a népmese, bábozás, mégis elsőként épp az éneklést kell említenem.

Ekkor már volt gyakorlatom a tanításban a 2-3 éves családi napközisektől az idősebb felnőttekig, az azonos korúaktól a vegyes, táncházakba alkalmanként beeső vendégek oktatásáig.

Mikor elkezdtük a XI. kerületi Sopron úti Iskolában az énekes találkozó megszervezését, már öt éve működött egy olyan néphagyomány tábora az alapítványnak, melybe Moldvából és Gyimesből hoztunk vendék zenészeket, énekeseket és táncos gyermekeket magyarországi táborainkba és az ittenieket, akár egész osztályokat pedig kivittük moldvai, gyimesi és székelyföldi táborainkba.

Az alapok, kapcsolatok megvoltak, belevágtunk. Hát… ez lett belőle.

Gondolkodtál azon, hogy esetleg abbahagyod és nem lesz Virágok vetélkedése többet?

Nem, eszembe sem jutott. A fentiekből is egyenesen következik, a hagyomány kötelez, a felelősséget nem lehet másra hárítani. Az utánpótlást azonban kineveltük, a tervezet húsz éve nem sokat változott, a fiatalok kacagva és sokkal jobban megszervezik, az ösvényt kitapostuk.

Ha bármin változtathatnál, mi lenne az?

Amin lehetett és tudtam, változtattam folyamatosan. Hosszú lenne felsorolni, szinte egy folyamatos változás és megújulás a munkám.

Tündik Tamással kapcsolatos korábbi cikkeink:

Hauser József Városi Közművelődési Díjjal tüntették ki Tündik Tamást

Tündik Tamást Apáczai Csere János díjjal tüntették ki

Tündik Tamást Táncház Éremmel tüntették ki

Tündik Tamást rangos állami díjjal tüntették ki a Magyar Kultúra Napján – Gratulálunk!

„A tánc egy életre szól” – interjú Tündik Tamás néptáncoktatóval

Sikeresen zárult a XIX. Virágok Vetélkedése Budaörsön

“Virágok vetélkedtek” a Jókai Mór Művelődési Központban

Levendula Bencés Tánciskola – Néptánc tanszak indul Budaörsön

Megtartották a XVI. „Virágok vetélkedését” Budaörsön

XVI. “Virágok vetélkedése” Budaörsön

XV. Virágok vetélkedése Budaörsön (képek)

15 éves a Virágok vetélkedése

Virágok Vetélkedése Budaörsön (képek)

Nyári táborok sora a Gyepük Népe Alapítvány közreműködésével

Napsugár hagyományőrző gyermekcsoport: “Hiányzik, hogy nincsenek régi mesterek!”

20 éves a Budaörsi Szélrózsa Néptánc Együttes – Jubileumi Gálaműsor a JMMK-ban

Budaörsi Szélrózsa Fesztivál összefoglaló (fotókkal) – Ma este gálaműsor

Pörög a Szélrózsa – Szélrózsa Fesztivál Budaörsön

FELHÍVÁS! – Budaörsi szállásadókat keresünk kárpát-medencei gyerekek számára

Táncház Budaörsön 2014-ben is – Tartalmas szórakozás, mozgásba hoz és játszva tanít

Hagyományőrzés felsőfokon Budaörsön — 15 éves a Gyepűk Népe Alapítvány

(VIDEÓ) Hagyományőrzés felsőfokon Budaörsön – 15 éves a Gyepűk Népe Alapítvány

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment