Politikai manifesztum – Nagyváradi festőművészek kiállítása Budapesten
- Budaörsi Infó
- 2019 március 16.
(Budaörs, 2019. március 16. – Budaörsi Infó) Csupán csak egy hónapig látogatható a fővárosi Széphárom Közösségi Tér hangulatos helyszínén a Politikai manifesztum néven futó kiállítás, ami nagyváradi festők alkotásaiból ad ízelítőt. A megnyitót a tárlat kurátora, Bara Vioara képzőművész, díszlet- és jelmeztervező, a Román Képzőművészeti Szövetség nagyváradi fiókjának vezetője vezette le február 28-án, ki egyben a bejárattal szembeni, igencsak impozáns festmény alkotója.
Egy kortárs tárlatba való belépés előtt az ember mindig elfeledkezik feltenni magának a kérdést, miért is lép be egy ideiglenes művészeti templomba. Elsődlegesen Schopenhauer-i módon lelkünket csitítani (vita contemplativa), vagy éppen szimbolikusan áldozni. Áldozni pedig az egyre gyorsuló és szekularizált, már-már sterilen profán XXI. században csak a szabadidőnket lehet, arra a kevéskére pedig igény tart a „televízió-istenség”.
A kortárs-művészet átka: nem lehet tudni, idővel mi kerül a kukába és mi múzeumokba. Tehát a szívélyes látogató kockáztat (holott a tévében minden megszokott és kiszámítható, és házhoz is jön!), mikor belép ide, vagy bármely modern kiállításra.
A tárlathoz nem jár semmilyen pamflet vagy segédanyag, így önmagára van már a küszöbnél hagyva az érdeklődő. Ha nincs semmilyen segítség, hát akkor a címből kell kiindulni. Politikai manifesztum, vagyis politikai kiáltvány, nyilatkozat. Néhány alkotáson feliratot találni: a kurátor asszony Bosch-alakokra emlékeztető festményén (Szakadék a szörnyeteg és a felsőbbrendű ember között.); egy fotón, melyen a román Igazság (Adevarul) lapot olvassa egy toaletten ülő alak és a Stop-táblás művön, ami a korrupciónak mond megálljt.
Tehát iromány nincs (a kiállítás néhány prospektusa gyakorlatilag kiállítási anyagként üveg alatt van elzárva, mintegy cenzúrázva), maradnak a vizuális ingerek.
Több mint gyanús, hogy az absztrakt expresszionizmus megunhatatlansága a kínálat felől egy „bug”, vagyis számítógépes – piros, vagy kék pirula, Neo? – fejlesztési hiba felismerése miatt lehetséges: a kimért, akadémiai tudást nem feltételező technika végtermékébe abszolút bármit bele lehet képzelni, úgy, mint a Rorschach-tesztnél. Meg is magyarázzák olykor: ez a recepcióesztétika, tehát az értelmezés labdája a befogadó oldalán pattog, nem a művészén! Vagyis, ha egy zuhanó ruhát láttatnak velem, az politikai manifesztum, egy körfűrészre ragasztott, nagyon régi fényképet egy tarvágásról: politikai manifesztum.
Sőt, három mélytengeri búváröltözet egy vizionált róka fejével szintén az (vagy bármi, ami a címben szerepel) És most csak az értelmezhető alkotásokról esett szó!
A kiállított arte factum harsány színek és sötét tónusok kavalkádjának többféle módozatát ábrázolja, nem egyszer jó posztmodernes előképpel (hommage). Így sejthető a Torinói lepel vagy az Avignoni kisasszonyok, illetve Hieronymus Bosch szörnyű alakjai egyes munkákban. Találni közöttük valóban megkapó és kimagasló tehetségről árulkodókat, de első blikkre felejthetőket is.
Ilyen a kortárs alkotóvilág, de megnyugtatásul: régen is ilyen volt, és a jövőben is hasonló lesz a tendencia. Viszont művet élő alkotótól érdemes vásárolni, mivel a halott művésznek már nincs szüksége pénzre. Kiszolgáltatva pedig nehéz tükröt tartani a politikának.
Budaörsi Infó / Adams
A kiállítás március 30-ig látogatható keddtől péntekig 10-18, szombaton 10-14 óra között.
Cím: Széphárom Közösségi Tér (Budapest V., Szép u. 1/b.)
facebook:
0 Komment