Évforduló – Georg Paul Hefty: A fal leomlása nem 1989-ben kezdődött

A berlini fal leomlása nem 1989. november 9-én vagy azt megelőzően akár az októberi lipcsei tüntetésekkel kezdődött, hanem legkésőbb 1979 és 1981 között – mondta az MTI-nek a fal lebontásának küszöbönálló 25. évfordulója kapcsán Georg Paul Hefty magyar származású német újságíró és politológus.

Georg Paul Hefty – aki évtizedeken keresztül a tekintélyes konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung vezető szerkesztője, illetve elemzője volt – az interjúban a német újraegyesülésig elvezető, negyedszázaddal ezelőtti eseményeket az atomfizika kapcsán ismerté vált láncreakció fogalmához hasonlította. “A politika is láncreakciók színtere” – jelentette ki, emlékeztetve arra: 1979-ben kezdetét vette a szovjet hadsereg afganisztáni veresége, 1981-ben pedig a Szovjetuniónak, illetve a Varsói Szerződésnek immár nem volt elég ereje ahhoz, hogy ugyanúgy leverje a II. János Pál pápa által támogatott lengyel Szolidaritás mozgalmat, mint ahogy azt 1956-ban a magyar szabadságharcosokkal és 1968-ban a Prágai Tavasz hirdetőivel tette.

A Szovjetuniót elsősorban belső, főként gazdasági, valamint erkölcsi okokból, továbbá a “csatlósok” elfordulása és a NATO kettős  határozata miatt végelgyengülés fenyegette. Főleg a lengyelek és a magyarok ezt már nagyon korán észrevették. “Sem Lech Walesa, sem Pozsgay Imre nem várták be  Mihail Gorbacsovot” – fogalmazott Hefty, aki szerint a nyugati, nem utolsósorban a német lakosság csak a végső döntésekre emlékezik: az 1989-es “félig szabad” lengyel választásokra, a magyar határnyitásra és a lipcsei gyertyás tüntetésekre. Ezek a folyamatok már elkerülhetetlenek voltak, épp úgy, mint a forradalmak sorozata Prágától Szófiáig, végül pedig a szovjetunióbeli puccs 1991-ben.

Az események főszereplői között az újságíró-politológus az első helyen II. János Pál pápát említette. Ő volt az ötvenes évek után az első kiemelkedő személyiség, aki elutasította azt a nézetet, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus léte “történelmi törvényszerűség” Az akkori katolikus egyházfő azt vallotta, hogy a kommunista rendszer a “gonosz” szüleménye és ezért természetszerűen bukásra van ítélve. Érdekes módon ebben a meggyőződésében az európai politikusok nem követték, Ronald Reagan amerikai elnök viszont igen. Reagan ugyancsak a ” gonosz birodalmáról” beszélt, és a Brandenburgi kapunál 1987 júniusában elmondott híres beszédében Gorbacsovot felszólította arra, hogy “döntse le a falat”. Fontos szerepet töltött be Helmut Kohl akkori kancellár is. Kohl nemcsak mint a későbbi, híressé vált – a két német állam közötti közeledést előirányzó – tízpontos program előterjesztője volt, hanem korábban támogatta a NATO 1979-es kettős – a szovjet-amerikai leszerelési tárgyalások kudarca esetére amerikai Pershing-rakéták és robotrepülőgépek Európába telepítését előirányzó – határozatát.

“A főbb szereplők között Walesát és Pozsgayt már említettem, de magyar részről ábécé-sorrendben mindenekelőtt Horn Gyulát, Horváth István nagykövetet, Németh Miklóst és Szűrös Mátyást ugyancsak említeni kell” – fogalmazott Hefty, aki utalt még Habsburg Ottó, valamint Csilla von Boeselager és Kozma Imre atya szerepére is. “Amennyiben a magyarországi békés határnyitás nem sikerült volna, akkor az NDK-ban az emberek még sokáig nem kezdtek volna tüntetni az utcákon a kommunista rezsim ellen” – jelentette ki.

A magyar származású német újságíró visszaemlékezett Helmut Kohlnak arra a híressé vált ígéretére, hogy a keleti tartományokat virágzó tájakká változtatják. Határozott igennel válaszolt arra, hogy az ígéret megvalósult-e. “Ahhoz képest mindenképp, amilyen állapotok az újraegyesülés előtt voltak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy mindebben nagy érdemei vannak Helmut Kohlnak, illetve az akkori kancellár által alkalmazott, a szociális piacgazdaság meghonosítását célzó politikának.

A két német állam 1990 októberében történt békés egyesítését Hefty önmagában “hatalmas sikerként” értékelte. Utalt arra, hogy 1975-ben Helsinkiben a különálló és ellentétes rendszerű két német állam egymás mellett élését, mint egy “nagy jövő előtt álló koegisztenciális modell” megtestesítését ünnepelték. “Ilyen körülmények között a békés újraegyesítés önmagában a legnagyobb siker, mivel az a nyugati berendezkedésű és a NATO-hoz kötődött NSZK keretei között történt” – fogalmazott a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi vezető szerkesztője, aki ugyanakkor a “legnagyobb kudarcként” azt említette, hogy a keleti lakosság több területen szociális értelemben a nyugati “vagyoni becstelenségek” áldozatává vált.

Hefty kitért arra, hogy Joachim Gauck államfő a napokban kétségbe vonta a keletnémet kommunista párt utódszervezetéből kifejlődött Baloldal pártjának érettségét arra, hogy miniszterelnököt állítson egy tartományi kormány élére. A demokrácia szó – mint utalt rá – a többségi akaratot és a kölcsönös tiszteleten alapuló szabadságot egyaránt magában foglalja.  Ennek értelmében nem az államfő dönti el, hogy a szabad választások eredménye alapján egy koalíció élén melyik párthoz tartozó miniszterelnök álljon. “De a német történelemből tudjuk, mennyire fontos az, hogy az államfő ne csak bólogasson, hanem egyfajta “demokratikus figyelmeztető szerepet” is vállaljon – tette hozzá.

Utalt azokra a vitákra is, amelyek időről-időre fellángolnak azzal kapcsolatban, hogy az egykori NDK milyen mértékben volt diktatúra. Hefty szerint mint minden állam, illetve minden diktatúra története, úgy az egykori NDK története is a legkülönbözőbb szakaszokra osztódik, és minden új szakasz az előbbivel összefügg. Ezért – mint fogalmazott – nem lehet egy jelzővel jellemezni a keletnémet kommunista állam négy évtizedét.

Az egyesült Németország előtt álló legfőbb politikai és gazdasági kihívásokkal , illetve a várható német nemzetközi szerepvállalással kapcsolatban Georg Paul Hefty emlékeztetett: az egyesült Németország negyedszázadon át azon munkálkodott, hogy a kül- , illetve Európa -politikában elfogadtassa magát a világgal, amely a német történelem korábbi “rémes szakaszait” az egyesülés mámorában sem felejtette el. Úgy értékelte, hogy  ezen a téren Helmut Kohl “meggondoltabb lépéseket” tett, mint utódai, Gerhard Schröder és Angela Merkel. Az egyesülés gazdasági kihívása  közismert volt: a keleti országrészt a nyugati országrész szintjére kellett emelni. Ez egyben a jövő fő feladata is. Az említett politikai kihívásnak ugyanakkor  gyakorlatilag sikerült eleget tenni.

Most azonban Németország Hefty szerint másfajta kihívás előtt áll.  Németország most fedezi fel, hogy az Európai Unióban már nem ő a főszereplő, hanem az unió maga. Németország, mint a legnagyobb tagország is csak egy a 28 egyenjogú tag közül.  Látható, hogy sem a szövetségi kormány, sem az egyéb állami intézmények még nem találták meg a választ erre az új és a jövőt meghatározó helyzetre, amelybe nem akarnak belenyugodni. November elseje óta az új Juncker-bizottság és Federica Mogherini külpolitikai biztos a külpolitikai egyeztetést és az egységet szorgalmazza. Merkel kancellár hosszú távra  elhárította Törökország teljes jogú EU-tagságát, hogy belátható időn belül ne legyen a tagok között nagyobb állam, mint Németország. Ennek ellenére nyilvánvalóvá vált, hogy a 27 kisebb és gyengébb tagország most mégis megköti a “német Gulliver” kezét.

Georg Paul Hefty szerint ezért nem az a kérdés, hogy milyen nemzetközi szerepvállalás várható Németországtól, hanem hogy milyen szerepre készteti az unió Németországot. Továbbá, hogy mekkora – pénzbeli és egyéb – árat hajlandó a német kormány azért fizetni, hogy elkerülje az izoláció veszélyét és mégis csak valamifajta elsőbbséget megőrizzen Nagy-Britanniával és Franciaországgal szemben – hangsúlyozta az MTI-nek a magyar származású német újságíró.

Franz Vranitzky: nem lehetett előre látni, hogy leomlik a berlini fal

Voltak ugyan erre utaló jelek az akkori keleti tömbben, de mégsem lehetett előre látni a berlini fal leomlását – mondta Franz Vranitzky akkori osztrák kancellár a Die Presse című osztrák lapnak 1989 novemberére és az azt megelőző fél évre visszaemlékezve. Vranitzky szerint azt sem lehetett előre látni, hogy a fal leomlását követően bekövetkezik Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése.

A szociáldemokrata politikus, aki 1986 és 1997 között állt az osztrák kormány élén, az interjúban elmondta: az osztrák kormány nem rendelkezett semmilyen megkülönböztetett információval 1989. november 9-ének előestéjén, nem volt semmifajta híráramlás a kormányok között. Bécs az információszerzés tekintetében az egyes országokban működő diplomáciai szolgálatainak értesüléseire volt utalva, valamint a médiára. “Tájékozódás, tájékozódás, tájékozódás” – felelte Vranitzky arra a kérdésre, hogyan élte meg november 9-ét.

“Vannak, akik ma azt mondják, előre lehetett látni, hogy mi fog történni. Én nem tartozom közéjük” – mondta, elismerve másrészről, hogy voltak bizonyos jelek, amelyek az esetleges változásra utaltak. “Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök például néhány héttel korábban azt mondta nekem: ez így nem megy már tovább. Mármint a szigorú kommunista pártrendszer egész Kelet-Európában” – idézte fel az osztrák politikus, majd hozzátette: Németh szerint a keleti tömbben nem akarták már a függőséget Moszkvától. Egy alkalommal pedig arra kérte Vranitzkyt, hogy tegyenek egy körutat autóval Alsó-Ausztria keleti részén és Burgenland falvaiban. “Meg akarta nézni a falvakat. Megkérdeztem, hogy miért érdeklik annyira a falvak. Azt mondta: a falumegújítási program miatt, ami éppen akkor zajlott nálunk. Ez nagyon érdekelte, mert hamarosan nekik is kellett valami hasonlót csinálniuk ezen a téren Magyarországon”.

A berlini fal, illetve a vasfüggöny leomlásához hasonlóan ugyanígy nem lehetett biztosan előre látni Vranitzky szerint azt sem, hogy bekövetkezik Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése. Az osztrák kormány 1989. november 24-én, két héttel a berlini határzár megnyitása után még gazdasági együttműködési megállapodást kötött a Német Demokratikus Köztársasággal. Vranitzky a lapnak elmondta, abban, hogy beleegyezett a megállapodás megkötésébe, az a szándéka is közrejátszott, hogy támogassa Helmut Kohl nyugatnémet kancellár politikáját, valamint ez volt Kohl kifejezett kérése is. Kohl nem akarta “felégetni a hidakat” – mondta. “Természetesen nem akartam hivatali kollégám, Kohl Németország-politikáját semmilyen módon zavarni. Ezért felhívtam és megkérdeztem, mit gondol a dologról. Kohl azt mondta: Kérlek, tedd meg mindenképpen, Modrow (Hans Modrow, az NDK külügyminisztere) olyan, akivel lehet beszélni a jövőről” – idézte fel Vranitzky.

Bruno Kreisky korábbi szociáldemokrata kancellár – aki 1970-1983 között vezette az osztrák kormányt – egy nappal a berlini fal leomlása után úgy vélekedett az osztrák televízióban: ha az emberek akarják, akkor lesz német újraegyesítés. Vranitzky a Die Pressének azt mondta: ő maga összetettebben látta akkor a helyzetet. “A Moszkva és Washington közötti frontok akkoriban szemmel láthatóan fellazultak. A kérdés akkor az volt: ha egyszer talán tényleg vége lenne a hidegháborúnak, akkor természetesen lehetséges lenne a német egység”.

Egyes európai fővárosokban voltak fenntartások egy, a korábbinál lényegesen nagyobb Németország létrejöttével szemben, Ausztria álláspontja azonban Vranitzky szavai szerint mindig pozitív volt. “Mindig azt mondtam: Nincsenek félelmeink ezen a téren” – jelentette ki a Die Pressének.

facebook:

0 Komment