Román-magyar – Dárdai bukaresti pontszerzéssel debütált
- Budaörsi Infó
- 2014 október 11.
A magyar labdarúgó-válogatott Dárdai Pál új szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el a nagy rivális románok otthonában az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati játéknapján.
Az első félidőben nagy mezőnyfölényben futballozó hazaiak a 44. percben Raul Rusescu révén szereztek vezetést, a fordulást követően a 82. percben azonban Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból egyenlített.
A magyar csapat ugyan továbbra is, immár 33 éve nem tudja legyőzni riválisát, azonban 1981 után nem kapott ki idegenben, ráadásul Dzsudzsák révén 1972 után szerzett újra gólt vendégként.
A magyar válogatott így két mérkőzés után egy ponttal áll csoportjában, kedden a Feröer-szigetek vendégeként folytatja szereplését a sorozatban.
Eb-selejtező, F csoport, 2. forduló:
Románia-Magyarország 1-1 (1-0)
——————————
Bukarest, Nemzeti Stadion, 55 000 néző, v.: William Collum (skót)
gólszerzők: Rusescu (44.), illetve Dzsudzsák (82.)
sárga lap: Hoban (18.), Gardos (31.), Grigore (79.), Rusescu (90.), illetve Gera (26.), Varga (51.), Juhász (69.), Elek (74.), Király (86.), Korcsmár (90.)
Románia:
——–
Ciprian Tatarusanu – Vlad Chiriches, Dorin Goian (Florin Gardos, 5.), Dragos Grigore, Razvan Rat – Ovidiu Hoban, Mihai Pintilii – Alexandru Maxim (Bogdan Stancu, 84.), Alexandru Chipciu, Lucian Sanmartean (Cristian Tanase, 67.) – Raul Rusescu
Magyarország:
————-
Király Gábor – Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás – Gera Zoltán (Tőzsér Dániel, 77.), Elek Ákos – Lovrencsics Gergő (Simon Krisztián, 63.), Stieber Zoltán (Nikolics Nemanja, a szünetben), Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám
I. félidő:
———-
44. perc: egy mélységi indítást követően a bal oldalon felfutó Rat laposan középre játszott, .az érkező Rusescu pedig öt méterről védhetetlenül a léc alá lőtt (1-0).
II. félidő:
———–
82. perc: Dzsudzsák végezhetett egy szabadrúgást 25 méterre szembe a román kapuval, és gyönyörűen tekert a kapu jobb oldalába (1-1).
A román csapat óriási fölényben futballozott az első félidőben, a hazaiak szinte ütközés nélkül jutottak el a magyar térfél közepéig, ugyanakkor igazi ziccert nem tudtak kidolgozni. Dárdai Pál együttese gyakorlatilag csak egyszer jutott el riválisa kapujáig, igaz, akkor Szalai egy szabadrúgás után a hálóba fejelt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.
A nézőtéren mindeközben a rendőrök már a 10. percben úgy döntöttek, hogy kiszorítják a hazai fanatikusokat szektorukból, ehhez könnygázt használtak. A román ultrák a félidő közepén szivárogtak vissza helyükre, így azt már láthatták, ahogy a 44. percben egy szép támadás végén kedvenceik megszerzik a vezetést. A stadionban rendszeresen felhangzott a románok magyarellenes rigmusa, a tavalyi összecsapáson is számtalanszor felhangzó “kifele a magyarokkal az országból”. Emellett, ahogyan azt az MTI érdeklődésére egy erdélyi magyar újságíró fordította, többször skandálták a hazai ultrák a “Székelyföld, románföld” rigmust, illetve obszcén szavakkal szidták Magyarországot.
A szünetben Dárdai Pál szövetségi kapitány Szalai mellé beküldte előre Nikolicsot, ettől némileg veszélyesebb lett a magyar csapat játéka, de helyzetig így sem jutott. A 69. percben Rusescu már a duplázásnak örülhetett, ám fejesgólja, akárcsak Szalaié az első félidőben, lesről született. A folytatásban elkényelmesedtek a románok, nem erőltették a támadásokat, magabiztosan, de nem gólra törően futballoztak. Ezt a könnyelműséget kihasználta a magyar csapat, amely a 82. percben Dzsudzsák gyönyörű szabadrúgásgóljával egyenlített. Ettől teljesen megzavardotott a hazai gárda, Nikolics pedig hatalmas helyzetbe került, de lövése nem sokkal a kapu mellett szállt el, így az eredmény nem változott.
“Sajnos nem úgy kezdtünk, ahogyan azt elterveztük, de szerencsére nem kaptunk gólt ebben az időszakban” – kezdte értékelését Dárdai Pál szövetségi kapitány. A szakember szerint a románok nagyon kockázatos futballt játszottak, ugyanis elképesztő futómennyiségű játékot mutattak be, az pedig várható volt, hogy ezt nem fogják végig bírni. “Eldöntötték, hogy húsz-harminc perc alatt agyonvernek minket, de nem jöttek a gólok.”
A tréner úgy vélte, az elmúlt napokban gyakorolt középpályás letámadás jól működött, ugyanakkor a támadó harmadban még nem elég hatékony az együttes, ennek gyakorlására még legalább két-három mérkőzésre szükség van.
Dárdai külön kiemelte Gera Zoltánt, akit a mezőny legjobbjának nevezett, emellett megemlítette Szalai Ádám fejesgólját is, ugyanis – jelezte – nem biztos abban, hogy a Hoffenheim támadójának találatát les előzte meg. A szövetségi kapitány hozzátette, iszonyatosan sokat kivehetett a játékosokból ez a kilencven perc, de fejben már megvan a terve a keddi, feröeri összecsapásra is.
“Sajnos nem úgy jött ki a mérkőzés, ahogyan azt elterveztük. Szerettünk volna már az elején gólt szerezni, sajnos nem sikerült, majd a magyarok a hajrában egy szabadrúgásból egyenlítettek” – mondta Victor Piturca, a románok szövetségi kapitánya, aki szerint ez a döntetlen semmiféleképpen nem nevezhető drámainak. “Ebben a csoportban a folytatásban is várhatóak majd hasonló eredmények, továbbra is kiélezett lesz a küzdelem. A legfontosabb feladatom most, hogy a játékosokat fizikailag és pszichésen is helyre tegyem a keddi, finnek elleni összecsapásra” – nyilatkozta Piturca.
Elégedettek az egy ponttal a magyarok
A Dárdai Pál szövetségi kapitány által a mezőny legjobbjának nevezett Gera Zoltán szerint is megérdemelten szerzett pontot szombaton a magyar labdarúgó-válogatott a bukaresti Nemzeti Stadionban 1-1-re végződött Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
“Romániában, egy ilyen közegben döntetlent elérni, embert próbáló nagyon nagy eredmény. Főleg annak tekintetében, hogy az első félidő utolsó percében, lélektanilag a legrosszabbkor kaptuk a gólt” – nyilatkozta a Ferencváros veterán támadója a találkozót követően hozzátéve, nem okozott számára gondot, hogy pályafutása során először védekező középpályást kellett játszania. Gera szerint a románok az első félidőben komoly tempót diktáltak, de a másodikban már feljebb kezdték a védekezést, riválisuk pedig el is fáradt.
“Különösen örülök a szurkolók miatt, akik otthon drukkoltak értünk, és akik elutaztak ide, hogy végre nem zakóval kell távoznunk” – mondta Gera.
Az egyenlítő gólt szerző Dzsudzsák Balázs szerint a játékosoknak sikerült átvenniük azt a mentalitást, amelyet Dárdai Pál próbált meg átadni nekik, igaz, szerinte negyvenöt perc kellett ehhez, ugyanis az első félidőben kissé megilletődöttek voltak.
“A második félidőben megnyugodtunk, keményebbek lettünk, letámadtunk és labdákat szereztünk” – mondta a Dinamo Moszkva szélsője, aki a 82. percben egy gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlített. “Ha úgy éreztem volna, hogy nem tudok hozzátenni, akkor átadtam volna a lehetőséget Tőzsér Daninak, de lehet, ha nem jön oda, nem is így rúgtam volna”.
Dzsudzsák kiemelte, a találatban szerepet játszott a válogatott stábjához csatlakozott Nyilasi Tibor is, mivel az ezüstcipős ferencvárosi legenda “nyakon vágta”, amiért csak két méterről fut neki a szabadrúgásoknak, így ennek köszönhetően most változtatott ezen a szokáson.
Juhász Roland szerint ez a megszerzett egy pont csak akkor ér valamit, ha a gárda kedden győz a feröeriek vendégeként:
“Ott majd nekünk kell dominálnunk és a saját játékunkat kell majd játszanunk. Ebből a mérkőzésből kell erőt merítenünk”.
A magyar csapat ugyan továbbra is, immár 33 éve nem tudja legyőzni riválisát, azonban 1981 után először nem kapott ki idegenben, ráadásul Dzsudzsák révén 1972 után szerzett újra gólt Románia vendégeként.
A magyar válogatott két mérkőzés után egy ponttal áll csoportjában, kedden a Feröer-szigetek vendégeként folytatja szereplését a sorozatban.
facebook:
0 Komment