Fischer Ádám karmester: vérig sért az emlékmű
- Budaörsi Infó
- 2014 szeptember 03.
Verdi Nabucco című operájának Szabadság kórusát énekelték el Fischer Ádám karmester vezényletével a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozók, mintegy 300-350-en kedden a budapesti Szabadság téren.
A karmester azt mondta, azért vállalja újra és újra a demonstráción a közreműködést, mert őt is vérig sérti az emlékmű, ugyanis az ő nagyszüleit is azok hurcolták el, akiknek most kisebbíteni akarják bűneit.
Fischer Ádám elhelyezte Rejtő Jenő egyik regényének példányát az emlékmű tövében. Ezzel utalva azt hangsúlyozta: sokan voltak azok, akiket megaláztak és tönkretettek akkor, amikor még a “láthatáron sem volt a birodalmi sas”.
Rejtő egy volt közülük, ezért legyen ő a jelképe azoknak, akiknek a tragédiájához “semmi köze nem volt a sasnak” – tette hozzá Fischer Ádám a szoborra alakjaira emlékeztetve.
A szervező Szabadságért és Demokráciáért csoport nevében Zoltai Andrea bejelentette, folytatják a több hónapja tartó demonstrációsorozatot, és ezentúl minden vasárnap 16 órakor várják a tiltakozókat a Szabadság térre.
facebook:
0 Komment