Telefont lopott
- Budaörsi INFÓ
- 2014 augusztus 25.
A budaörsi rendőrök egy 25 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. István 25 éves sárbogárdi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. augusztus 23-án 15 óra 35 perc körüli időben egy budaörsi bevásárlóközpontban kiválasztott egy biztonsági széferbe zárt telefonkészüléket, amit bevitt magával egy próbafülkébe. A biztonsági eszközt egy csavarhúzóval feltörte, azonban a telefonkészülék nem volt benne a széferben.
Ezt követően a biztonsági eszközt visszavitte a műszaki osztályra, majd kiválasztott egy másik készüléket, melyet szintén a próbafülkébe vitt. A férfi ezt széfert is feltörte és a benne található készüléket tartozékaival együtt ruházatába rejtette.
A 25 éves férfi egyéb termékek kifizetését követően távozni készült, azonban a bűncselekmény elkövetését az áruház biztonsági szolgálatának munkatársai észrevették és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták a gyanúsítottat.
B. Istvánt a budaörsi rendőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A további eljárást ellene– szabadlábon hagyása mellett– a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
facebook:
0 Komment