Angyalka “szabad vagy mint a madár”

(Budaörs, 2014. július 10. – Budaörsi Infó) Berente Imréné Ari Erzsike 1974-ben kezdett el tanítóként dolgozni, azóta eltelt 40 év. Közben feleség lett és anya, számos díjat és kitüntetést kapott. A Piros Rózsa Dalkör vezetője. Az elmúlt négy évtizedről, a tanításról és következő negyven évről beszélgettünk vele.

Berente Imréné, a Kesjár Csaba Általános Iskola tanítónője Szakály Mátyás Pedagógus Emlékérmet vehetett át június 18-án Wittinghoff Tamás polgármestertől. Kitüntetését hatalmas ováció követte, hisz munkája, kitartása, és lelkesedése mindenki számára jól ismert.

A díj átvételét követően Berente Imréné a Budaörsi Infónak elmondta, hogy nagyon nagy megtiszteltetés számára, hogy a bíráló bizottság méltónak találta erre a kitüntetésre. „Csodálatos dolog megtanítani egy kisgyereket írni, olvasni, számolni. Nagyon boldog vagyok, hogy tanítónő lehettem, és ha most újra kezdeném, ismét ezt a pályát választanám.”

Berente Imréné 40 éve tanít Budaörsön, itt kezdett fiatal pedagógusként, és innen is ment most nyugdíjba. Generációkat nevelt fel tanítóként, osztályfőnökként, és emellett ének-zene, furulya tanítást is végzett. 16 évig dolgozott igazgató-helyettesként. Művészeti tevékenysége Budaörs jó hírét évtizedek óta erősíti: a Piros Rózsa Dalkör alapító tagja, művészeti vezetője. E közművelődési és kulturális tevékenységét az Önkormányzat 2011-ben Hauser József Közművelődési Díjjal is elismerte. Bárkit, aki ismeri Berenténé Erzsikét, arról kérdeznénk, hogy mi az ami elsőként az eszébe jut róla, valószínűleg a hosszú hajaés mindig mosolygós kék szeme mellett egy szó biztosan: az, hogy „angyalka”, hiszen mindenkit, lehet az fiatal, vagy idős, így szólít. Munkáját megköszönve, ezért a diákok, szám szerint pontosan 456-an, angyalkákra írt üzenetekkel búcsúztatták tanítónőjüket. Nézzék meg, a kicsik milyennek látták őt:

„Ha minden tanár olyan lenne mint a tanárnő, akkor odakötözném magam az
iskolához.”

„Remélem, hogy ez csak egy meggondolatlan lépés volt, és hogy folytatja szeptembertől.”

„Vannak jó boszorkányok, vagy talán angyalok, ahogy tetszik… arról lehet megismerni őket, hogy elég, ha elsétálnak valahol, és az a hely egy jobb hely lesz. Mosolyog a lelkük még akkor is, ha az arcuk morcos. Óriási hatalom birtokosai, a szeretet hatalmáé. Azt hiszem Ön egy ilyen boszorkány… És maradjon mindig
ilyen.”

„Remélem, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát, és mégsem megy el, mert maga nélkül már nem lesz ugyanaz. De ha nem, akkor sok boldogságot az iskolában töltött évek utáni nyugdíjához. Én mindig az angyalkája leszek. ”

„Én Önt Erzsike néni nem úgy tekintem, mint egy tanárt, hanem mint egy felnőtt barátot.”

„Szerintem Erzsike néni tényleg egy angyalka, mert mindig ott terem, ahol valami rossz dolog történt, és mindig megoldja
a problémákat.”

„…köszönöm a kedves/baráti fegyelmezést, és hogy sose haragudott ránk igazán, még akkor sem, amikor igazán megérdemeltük volna. Mi angyalkák sosem felejtjük el. Ahogy negyedikben tetszett mondani: „Szabad vagy, mint a madár!”

„Az „angyalkákat” olvasva arra jöttem rá, hogy most lenne jó kezdeni a pályát. Nem értem, hogy ezeket a dolgokat, amiket leírtak, miért nem mondja el senki nekünk akkor, amikor elkezdjük a pályát, hiszen ezek az üzenetek mutatják, hogy miért is érdemes elkezdeni ezt a munkát”– mondta el Erzsike a Budaörsi Infónak.

Mióta foglalkoztatja a nevelés, tanítás gondolata? Mindig is tanár szeretett volna lenni?

„Azt hiszem ez mindig is bennem volt. Lehettem olyan 4  éves, és azt láttam az ablakunkból, hogy egy kisgyerek rossz volt, és az anyja ezért házunk előtt el kezdte verni. Az édesanyámnak szinte le kellett fognia, hogy ne menjek oda, és ne mondjam meg neki, hogy ne verje a gyerekét. Ez a legelső emlékem. Emlékszem negyedikes koromban már voltak tanítványaim, az osztálytársaim, akiknek én segítettem felzárkózni.

Emlékszem, hogy amikor negyedikesek voltunk voltak nálunk az iskolában padsor felelősök, és ha az egyik diák rosszul tanult a padsorban, akkor a többi is szidást kapott. A mi padsorunk volt mindig az utolsó, mert ült benne egy cigány fiú aki nem tanult. A tanító bácsi azt mondta, hogy tegyünk valamit, hogy tanuljon. Így amikor kiengedtek minket az iskolából a padsorban ülők körbevették ezt  fiút, aki miatt leteremtettek minket, és elkezdtük agyabugyálni. Édesanyám persze megtudta, megfogott bennünket és vissza vitt a tanító bácsihoz, akinek elmondta, hogy mit csináltunk. Ekkor a tanító azt mondta, :mától kezdve lesz egy feladatod Erzsike, mégpedig hogy minden nap tanulsz ezzel a fiúval.

Ettől a naptól fogva édesanya kikísért a cigány sorra, nekem pedig tanítanom kellett ezt a fiút, aki a cigány vajda unokája volt.  A mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy azt a fiút taníthattam, mert nagyon sikeres volt a munkánk, és okosabb és boldog lett az által, hogy oktattam. Ez mellett volt szerencsém megismerni a cigányságot, a zenéjüket  kultúrájukat. Ez is nagyon sokat számított nekem, és nagyon sokat adott.

Év végére erős hármasra sikerült feljavítani a fiú eredményeit. Életemnek ez volt az első abszolút tanítói élménye. Innen indult azt hiszem a tanítóságom.”

Ön szerint van olyan, hogy „rossz gyerek”? Hol romlanak el a gyerekek?

„Nem mondom, hogy elromlanak a gyerekek. Nem, nem romlanak el. A világban annyi rossz impulzus éri őket a társadalomból? Felnőttektől? A külső hatásoktól? Hogy nem találják a helyes utat, de nem rosszak, mert ha van egy kéz, ami akkor is utánuk nyúl,  és van valaki, aki akkor is képes szeretni őket, akkor ők akkor is képesek jók lenni.

Nem romlanak el a gyerekeink, csak nem találják a helyes utat, ebben bizony a társadalom, és a felnőttek a hibásak. Az a felnőtt, aki iszik, kábítószerezik, aki azt hiszi, hogy a pénz az érték, aki nem törődik a gyerekével.  Aki azt hiszi, hogy az a jó, ha van a gyereknek egy szobája és megvan mindene, az nagyon téved. Be is kell menni abba a szobába, és beszélgetni kell vele.

Az a másik fő baj, hogy nem szeretjük eléggé a gyerekeinket, és nem szeretjük őket helyesen. Ezért ők eltévelyednek az úton, de ezért nem ők a hibásak. Hanem a felnőttek.

Rendkívül fontos, hogy tudatosítsuk a gyerkekben, hogy te vagy a felelős saját magadért. Az csak egy dolog, hogy én most itt állok, de te vagy a felelős. Ezt már az elsős is megérti, hogy nem haragszom rád, hogy csúnya a füzeted, vagy a verset nem tanultad meg, de te  vagy tőle kevesebb.

A következő hogy, tudd jól megalapozni az életed, hogy mindig nyer- nyer helyzetbe lehessünk. Ez azt jelenti, hogy az embertársainkkal úgy éljünk együtt, hogy mindketten nyerhessünk vele.”

Mit üzenne azoknak, akik most kezdik ezt pályát?

„Annyi szeretet és empátia, ránk figyelés van a gyerekekben, amivel nekünk pedagógusoknak nincs más dolgunk mint jól sáfárkodni vele. Tehát azt üzenném, hogy jól sáfárkodjanak, odafigyeléssel, és szeretettel.

Azt mondanám még nekik, hogy nagyon szeressék a gyerekeket, ne a munkájukat végezzék, hanem hivatásnak tekintsék. Arra kell gondolni, hogy azok a gyerekek, akiket most ők tanítanak, azok lesznek az unokáik orvosaik, mérnökeik, államfőik. Ha ők ezt jól csinálják, akkor az unokáiknak nagyszerű orvosai, mérnökei és államfői lesznek. Azt üzenném a leendő tanítóknak, hogy akarjanak nagyon jó tanítók lenni, és akkor menni fog.

Amit tanítunk, a tananyag, az pillanatok alatt kiesik a gyerekek fejéből, és ezért ne is haragudjunk rájuk, de ahogy tanítunk az egy életre megmarad. Ezért is olyan nagy a mi felelősségünk

Én mindig rácsodálkozom a gyerekek mérhetetlen emberi nagyságára. Hogy bejön az e kis elsős, és elindul onnan, hogy ferdén föl, egyenesen le, hurok vonal.  Elfogadja azt, hogy neki most itt kell ülnie, és hisz abban, hogy jó helyen van, mert itt neki valamilyen kincseket adnak. Ez a legjobb a kicsikben, a hitük, és ennél nagyobb erő nincs is.”

Mivel szeretné tölteni az elkövetkező legalább 40 évet?
„Szeptembertől kezdve tényleg teljes egészében az első a családom lesz. Szeretném a férjemnek és családomnak visszaadni azt a gondoskodást, amit tőlük kaptam. Elsősorban a családomé leszek, aztán lesz a Dalkör. Reménykedem, hogy mivel két nagy fiunk van, hogy lesz unokánk is nemsokára. Viszont biztos vagyok abban, hogy megtalálom azt az utat, amiben még szolgálhatom az embertársaimat. Az biztos hogy a legelső most az lesz, hogy elmenjünk Csíksomlyóra, megköszönni a negyven évet. Az életet, a hivatást, és az emberek szeretetét.”

Piros Rózsa dalkör

Boldog, aktív nyugdíjas éveket kívánunk Berenténé Erzsikének, és gratulálunk kitartásához, szorgalmához és odaadó munkájához. Elért eredményei, életútja példaértékű, bárki számára követendő minta lehet, aki sikeres, boldog és tartalmas életre vágyik.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment