Rakonca Ifjúsági Néptánc Együttes: Nem ápolni kell a hagyományt, nem beteg

(Budaörs, 2014. május 20. – Budaörsi Infó) A Szélrózsa Fesztiválnak köszönhetően minden évben megismerhetünk egy kicsit a határon túl élő magyar táncosok és énekesek kultúrájából, gondolataiból és munkásságából. A Fesztivál ideje alatt volt lehetőségünk minden egyes Budaörsre látogató tánccsoport vezetőjével beszélni, és feltérképezni, hogy ők hogyan állnak a hagyományőrzéshez, és hogy mit gondolnak a tánc és a zene jelentőségéről. Kövessék figyelemmel cikksorozatunkat, és ismerjék meg a határon túl élő magyarok gondolait is. 

A Budaörsi Infónak  Varga Lia és Varga Norbert a füleki Rakonca Ifjúsági Néptánc Együttes vezetői elmondták, hogy 15 néptáncossal érkeztek a Szélrózsa Fesztiválra.

Fülek a Felvidéken, Nógrád megyében található. A Rakonca Ifjúsági Néptánc Együttes táncosai gömöri táncbemutatót tartottak, a gömöri tánchagyományok egy-egy tánctípusát mutatták be, benne a lánykarikázót, a botolót, és a lassú és a friss csárdást.

A füleki Néptánc Együttes 1995-ben alakult,  de azóta történt már néhány generációváltás. Az elmúlt 19 évben számos sikert értek már el különböző versenyeken és fesztiválokon. Kétévente külföldi turnékon is részt vesznek, így már jártak Montenegróban, Törökországban. Lengyelországban. Azonban mégis azokat a találkozásokat tartják a legfontosabbnak, ahol hagyományőrző népi egyéniségekkel találkozhatnak.

Varga Lia és Varga Norbert

Önök szerint miért fontos a tánc, a tánctanulás?

Varga Norbert:

“Nem a tánc fontos, hanem az, hogy a néptáncon keresztül egy kulturális kötődés alakuljon ki a mai fiatalokban. Ez a fajta kötődés, mondhatjuk azt, hogy az évszázadok során egy természetes hagyományátadás útján került mindenkinek a birtokába.

Ez az út azonban mára már járhatatlanná vált. Ez az átadási vonal elveszett, és úgy gondolom, hogy meg kell találni azokat az új formákat a XX., XXI. században, aminek a segítségével ezt a hazatalálást elősegíthetjük.

Ennek egy nagyon jó példája az, hogy a hagyományos néptánc megismerésén keresztül találunk vissza a saját kulturális identitásunkhoz.

Én úgy gondolom, hogy a tánc gyakorlatilag egy szelete annak a nagy kenyérnek, amit úgy hívunk hogy hagyományos népi kultúra, és ez a mi magyar sajátosságunk.

Ilyen csak nekünk van ebben a formában, és ezért kell ezt különösen, értékként kezelni és szeretni.”

Szélrózsa Fesztivál – táncház
Budaörs, 2014. május 11.

Varga Lia: 

 “Én úgy gondolom, hogy visszafordulva az idősebb generációhoz, azt amit ránk hagyományoztak, ránk hagytak, azt kutyakötelességünk megőrizni. Nem ápolni, mert a hagyomány nem beteg, nem ápolni kell, hanem továbbvinni kell.

Ez ránk marad, vinnünk kell tovább. Meg kell tanulnunk, és így erősíthetjük meg ténylegesen a gyökereinket. Ránk talán ez még erősebben vonatkozik, határon túli magyarokra.

Úgy gondolom, hogy ezek a gyerekek azért vannak velünk kicsi koruktól, mert ők ezt megérezték, beleláttak a saját földjükbe, a saját gyökereikbe, ‘hogy jé ez nekem van, és én ehhez ragaszkodni akarok’.

Ahhoz, hogy valaki kövesse a hagyományokat sok minden kell, mint például a családi háttér, hogy a gyerek mégse csak a focit és a mobiltelefont válassza, hanem a néptánc-kultúrát vagy a magyar népdalt, hogy az ami ránk marad, szeresse és a magáénak érezze.”

Szélrózsa Fesztivál – Táncház
Budaörs, 2014. május 11.

Varga Norbert :

“Én még azt tenném hozzá, hogy a szabadság iránti vágy az egy nagyon ősi igény. Ez mindenkor, minden ember életében megvan.

A mai agyonszabályozott világban a néptánc egy olyan lehetőséget kínál, ami ezt a fajta szabadságot adja meg. Improvizatív jellegű táncról beszélünk, azzal szemben, hogy a délszláv kólók, vagy a nyugat európai kötött rendű polgári táncok egy betanult koreográfia szerint működnek.

A magyar, illetve a Kárpát-medencei néptánc hagyomány egy teljesen más elven alapul. Azon az elven, hogy van egy motívumkészlet, van egy táncos nyelv, amit beszélünk és ezen a nyelvezeten belül szabadon tudjuk fűzni a motívumokat a gondolatokat.

Ez egy olyan felismerés, amelyre mindenkor, minden embernek igénye van. Ha ezt a nyelvet elkezdi beszélni, akkor rájön, hogy milyen jó, és egyre ízesebben kezdi használni. Egyszer így csavarom a mondatomat, illetve a táncomat, egyszer úgy. Ez így, egy olyan fajta önkifejezési eszközzé válik, amit az ember egyszer csak elkezd élvezni, és elkezd igényt tartani a folyamatos meglétére.

Amikor egy hagyományőrző, táncos vagy népdalénekes közegben vagyok, akkor kicsit úgy érzem magam, mintha ebből a cudar világból egy mesebeli mikrovilágba kerülök, ahol az emberi kommunikáció még más szinten működik”

Varga Lia és Varga Norbert

Kövessék figyelemmel hírportálunkat, sorozatunkban folyamatosan publikáljuk majd a többi tánccsoport vezetőinek a gondolatait is.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment