Családon belüli erőszak – A budaörsi helyzetről kérdeztük az ORFK-t

(Budaörs – 2013. december 16., Budaörsi Infó) Karácsonykor a legtöbben arra törekszenek, hogy a családjukkal tölthessék a szabadidejüket. De mi van akkor, ha a meghitt családi fészek nem örömöt és boldogságot, hanem titkokat és fájdalmat rejt. Az ORFK Kommunikációs Szolgálatot a családon belüli erőszakkal kapcsolatban kérdeztük, és egy budaörsi lány arról mesélt nekünk, hogy miért nem szereti már a Karácsonyt. A témáról olvashatnak a Budaörsi Infó decemberi számában is.

A családon belüli erőszak sajnos sokak számára ismert fogalommá vált napjainkban. Az erőszak önmagában tág fogalom: beletartozhat verekedés, szidalmazás, súlyos testi sértés, életveszélyes fenyegetés stb. A családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozik a partner-partner közti, illetve az idősebb családtag bántalmazása és a gyermekbántalmazás is, beleértve az egyszülős családokat. A rendőrség akkor avatkozhat közbe, ha az adott bűncselekménynek a törvényi tényállása megvalósul, legyen az tettlegesség vagy fenyegetéssel megvalósult pszichikai ráhatás.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálattól megtudhattuk, hogy:
„A Budaörsi Rendőrkapitányság illetékességi területén a kiskorú veszélyeztetésének bűntette, házastársa, volt házastársa, bejegyzett élettársa, volt bejegyzett élettársa, élettársa, vagy volt élettársa sérelmére elkövetett zaklatás vétsége miatt is indult már több eljárás, ahogyan könnyű testi sértés vétsége, vagy súlyos testi sértés bűntette miatt is. Az esetek döntő többségében nő, vagy gyermek a sértett fél.

Érdemes megemlíteni, hogy a családi erőszakba többek között beletartozik a kiskorú veszélyeztetése, vagy a zaklatás vétsége ugyanúgy, mint a könnyű vagy súlyos testi sértés, a személyi szabadság megsértésének bűntette, vagy erőszakos közösülés bűntette.”

Az ORFK azt javasolja a családon belüli erőszak elszenvedőinek, hogy
„A sértett mindenképpen gondolja végig, hogy mit szeretne elérni, hiszen egy ilyen ügynek súlyos következményei lehetnek. Ha a magánindítványát megtette, már nem térhet ki. A segítséget csak akkor tudjuk megadni, ha hozzánk fordul, ugyanakkor vannak más szervek is, akik támogatni tudják az ilyen helyzetbe kerülteket. A családon belüli erőszakos cselekményeket jelentős látencia jellemzi: sok eset soha nem kerül a hatóságok látókörébe. Jellemzően a sértett nem meri felvenni a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, mert fél az elkövető családtagjától, a következményektől. Azonban minden áldozatnak ajánlott a bejelentés megtétele, mert a rendőrség akkor tud segíteni, ha a tudomásukra jut az adott eset, bűncselekmény.”

Milyen következménye lehet, ha bebizonyosodik az erőszak? Milyen büntetésre számíthat az elkövető?

“A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények esetében 1 évtől 5 évig terjedő, személyi szabadság megsértése és testi sértés esetében az eset súlyosságától függően 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés a kiszabható büntetés.
A 2009. évi LXXII. törvény határozza meg a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartást. Rendőrség esetében az ideiglenes távoltartás 72 óra, amely esetben mindenképpen el kell hagynia a közös otthont a bántalmazó félnek. Ezután bírói szakba kerül az ügy, a bíróság dönt arról, hogy meghosszabbítja-e a távoltartást vagy sem.”

ORFK Kommunikációs Szolgálat szerint a következő módszerekkel lehetne visszaszorítani a családon belüli erőszakot:

„Segíthet, ha a szervek összefognak. A különböző szakterületek (rendőrség, bíróság, ügyészség, önkormányzatok, állami és civil áldozatsegítő és gyermekvédelmi szervezetek, orvosok, szociális munkások) szoros együttműködése az egyik módszer a visszaszorításra. Az erőszaknak azonban akkor ér véget, ha a bántalmazó is szakszerű segítséget keres és kap a saját erőszakos viselkedése megváltoztatására. Az együttműködés célja csakis az áldozatok biztonságának garantálása lehet, és ehhez a szakszolgálatoknak az áldozatokkal és a bántalmazók számára foglalkozásokat tartó oktatókkal is kapcsolatot kell tartani, koordinált tevékenységre van tehát szükség. A rendőrség azonnali fellépése ennek az összetett rendszernek csupán egy – bár kiemelkedően fontos – része.
Tehát a legfontosabb a közös munka, a szervezetek együttműködése, és a prevenció. A sértettek részéről, pedig a bejelentés, már a problémák jelentkezésének elejétől.”

Szervezetek, akik segítséget tudnak nyújtani:

Országos Rendőr-főkapitányság: 107, 112

Telefontanú: 06-80-555-111

Áldozatsegítő: 06-80-225-225

NANE Egyesület: 06 80 505 101 (szerda kivételével naponta 18-22 óráig) Segélyvonal bántalmazott nők és gyerekek számára

OKIT: 06 80 20 55 20 (24 órában, 7 napon)

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, olyan esetben, ha menekülni kell

Stop-férfierőszak információs vonal: 06 1 344 3802 (csütörtökönként 18-22 óra között)

Információs vonal a bántalmazó magatartásuktól szabadulni akaró, vagy a nők elleni erőszak ellen tenni akaró férfiak számára

Patent Egyesület jogsegélyszolgálat: 06-70-5295676, vagy jog@patent.org.hu (szerdánként 16 és 18 óra között)

Az egyesület jogsegélyszolgálata bántalmazott nőknek, valamint a nemi alapú erőszakés diszkrimináció áldozatainak nyújt segítséget

Budaörsön:

Budaörsi Rendőrkapitányság: 06-23-505-400
Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Központ: 06-23-423-100

„Már nem félünk, csak emlékezünk.”
Egy budaörsi lány „keserű” köszönete édesapjának

“Egy vidéki kisvárosban születtem és éltem életem első másfél évtizedében. Két bátyám van, az idősebb anyai ágon féltestvérem. Viszonylag jól éltünk, mindkét szülőmnek volt munkája, apámnak nem is rossz. Én jó tanuló voltam, kisebbik bátyám sokat betegeskedett, a jegyei sem voltak túl jók általános iskolában. A féltestvéremet pedig hippi világjáróként tudnám jellemezni.

Apám ivott. Akkor kezdte el, amikor a kisebbik bátyám megszületett. Onnantól Anyukámnak nem volt menekvés, két kisgyerekkel nem mehetett sehova, még ha látta is, hogy baj van. Aztán voltak apámnak tiszta korszakai, egy ilyennek köszönhetően születtem én. A féltestvéremet sosem szerette, nem adott neki semmit, nem kezelte fiaként. (Emberként sem igazán.) Megtűrte.

8 éves voltam, amikor felfogtam, apám mit csinál. Karácsony volt. Abból indult az egész veszekedés akkor is, hogy berúgott, és elzavarta otthonról a féltestvéremet. Akkor láttam először olyat, hogy apám megüti édesanyámat. Arról az estéről nem is akarok beszélni. 16 éves koromig nem is volt normális karácsonyunk.

Abból a szempontból szerencsés voltam, hogy engem sosem bántott, sőt. Amikor gimnáziumba jártam egy másik városba, így hétköznap kollégiumban voltam, csak hétvégente mentem haza, színjátékot láttam. A hétköznapok Édesanyám és a testvéreim számára egyet jelentettek azzal, hogy apám ivott és agresszív volt. Hétvégén pedig a csend, nyugalom, béke szigetévé vált a ház, „nagy volt a szeretet”. Hogy ez miért volt, és mire volt jó, nem tudom. Hétköznap pedig elitta a fizetését, anyukám fizetését, a ház felújítására felvett hitelt. Mindent.

16 éves voltam, amikorra már a válás is be volt adva, de lassú volt a folyamat. Apám továbbra is ivott és agresszív volt. Aztán egy májusi estén egy kiadós balhé után fogta magát, és elment. Négy hónapig nem láttuk. Nem tudtuk hol van. A rendőrség megtalálta, de ő nem egyezett bele, hogy megtudjuk a tartózkodási helyét. Minden túlzás nélkül életünk egyik legjobb nyara volt – az addigi legjobb. Féltünk, hogy mikor jön vissza, hogyne féltünk volna. De múlt a mindennapi rettegés. És jártam hajnal 6-ra dolgozni Anyukámmal (neki ez egyszerre a második munkahelye volt), hogy legyen miből élni, számlát fizetni, enni. Apám a munkahelyén sem mondott fel – egyszerűen csak oda se ment be többet. Természetesen kirúgták.

Szeptemberben visszajött, vége lett a válásnak, aláírták az utolsó papírt is, mi pedig próbáltuk eladni a házat. Ő a költözésünkig, tehát még hónapokig néha megjelent a cuccaival, hogy jön vissza, hát hogy képzeltük, hogy ő elmegy végleg. Nem engedtük vissza persze. Amikor beköltöztünk az új lakásba, féltünk, hogy megtudja, hol lakunk. Manapság ki az, aki nem tud kideríteni bármit is. Egy darabig próbálkozott is telefonon, interneten, személyesen (mert persze megtudta, hol lakunk), de túl sokat tenni nem tudott. Nem hitte el, hogy a gyerekei önszántukból nem akarják látni, azt mondta, anyukám tilt minket. Pedig dehogy – soha többé nem akartam látni.

A történet olyan szempontból happy end-es, hogy csak nagyon ritkán próbál kapcsolatba lépni velünk már, nem kavarja fel a mindennapjainkat. Viszont elérte, hogy minden karácsony borzasztó – már nem félünk, csak emlékezünk. Elérte, hogy a féltestvérem mára tolószékhez kötött rokkant zavart mentális állapottal, mert annyiszor elzavarta otthonról, hogy a bajban sem jött inkább haza, ennek következménye pedig két amputált láb lett (egy világjárónak ez akár élete vége is lehetne…). Nem volt apánk. Nincs nagy család képünk. Nincs közvetlen mintám – hogy is működik egy szeretetteljes kapcsolat. Terhet kaptunk mindannyian. Tőlem pedig kérdezik, hogy ilyen fiatalon hogy lehetek ennyire komoly és felnőttes. Nem tanulhattam addig, ameddig mások – el kellett kezdenem dolgozni. De a munkába lépéssel az életem sok szerencsés fordulatot vett. Mára jó helyen lakom, szeretetben, szerelemben, jó munkám van. Ezt részben köszönöm az apámnak, de ez keserű köszönet. Ha nem ilyen gyerekkort ad, most én nem ilyen vagyok, nem itt tartok. De én szerencsés voltam, mert keveset láttam. Ha többet láttam és kaptam volna, szintén nem itt tartanék. Próbálok felejteni, átértékelni, de nem mindent lehet.

És köszönöm az Édesanyámnak, hogy mégis kitartott sokáig emellett az ember mellett. Ha nem így lett volna, én nem élnék.”

(Budaörsi Infó, MSE)

facebook:

0 Komment