(Budaörs – 2013. szeptember 24., Budaörsi Infó) A napokban a budaörsi Urbán Gyula író-rendező volt szerkesztőségünk vendége, és arról mesélt nekünk, hogy hogyan került Jakartába, ahol rangos rendezői díjat nyert, és hogy mi az, ami a sikerhez szükséges. Beszélgetésünket hamarosan videós interjú formájában is megtekinthetik.

Ha a végéről indulunk neki a történetnek, akkor elmondhatjuk, hogy Urbán Gyula nemrégiben rangos külföldi díjat nyert a  Budapest Bábszínház János vitéz című előadás rendezéséért.

A legjobb rendezőnek járó díjat Jakartában vehette át. Szeptember 1. és 8. között rendezték meg az indonéz fővárosban a Wayang World Puppet Carnival nevű fesztivált, amelyre 46 ország 64 előadását hívták meg. Az indonéz fővárosban négy helyszínen megrendezett rangos seregszemlén mintegy százezer néző vett részt.

Hogy is jutottunk el idáig. Erről kérdezte a Budaörsi Infó a díjnyertes rendezőt:

“Megszülettem Székesfehérváron, aztán jártam iskolába ide-oda, és egyetemre pedig a testnevelési főiskolára jártam,  református teológiát is tanultam. Voltam újságíró is, és  közben állandóan báboztam egy amatőr bábegyüttesben, amit úgy hívtak hogy Auróra.”

Irány Prága

“Egyszer, még az Esti Hírlapnál, a kulturális rovatnál azt mondta a szerkesztőm hogy menjek ki a bábszínházba, készül valami, utaznak ki külföldre, nézzem meg a főpróbát és írjak róla valamit. Hát nekem nagyon nem tetszett az egész produkció, nagyon lehúztam. A szerkesztőm azt mondta, az ilyen írásokat az újságírói etika szerint is, el kell vinni, és meg kell mutatni annak akiről szól. Természetesen megjelenhet, de tudjon róla.

Elküldött a bábszínház igazgatójához, dr. Szilágyi Dezsőhöz, aki amint elolvasta az írást legörbült a szája széle. Elővett egy piros tollat és elkezdett belejavítani a cikkembe, meg kihúzni belőle.

Erre azt mondtam neki:

– Uram, Ön nekem nem a főnököm! Adja azonnal vissza ez holnap vagy holnapután meg fog jelenni. Gesztust tettem, Ön félreértette ezt az egészet.

Ezután otthagytam, de utánam küldött valakit, hogy menjek vissza.

Azzal kezdte, hogy üljek le és kezdjünk el beszélgetni.

– Nézzen rajtam végig – mondta Dr. Szilágyi Dezső. Úriembernek tart Ön engem?

– Tökéletesen! – feleltem.

– Akkor ajánlok én Önnek egy szerződést! Egy feltétellel, hogyha ez a cikk nem jelenik meg, akkor én Önt szerződtetni fogom és egy éven belül szerzek egy ösztöndíjat is a Károly Egyetemre, Prágába.

 Megköszöntem és visszamentem a szerkesztőségbe, a szerkesztőm Gesztelyi Nagy Zoltán kérdezte tőlem:

– Hol az a cikk?

Odaadtam. Megfogta, majd ketté tépte.

 – Isten veled fiam! Fogadd el!

Elfogadtam! Tényleg úriember volt. Egy év múlva Prágában voltam az egyetemen, ahol felvettem a színházi rendező szakot, a színházi dramaturg szakot és a báb szakot. Öt év után végeztem, hazajöttem és ennek az embernek aki kiküldött, letettem az asztalára a vörös diplomámat. Azt mondta:

– Lehetett volna jobb is!

Ezután kezdődött életem egyik legkeserűbb korszaka, takarékra raktak, mert az igazgató, aki belőlem “embert” csinált nem engedte hogy “ember” legyek. Takarékra rakott ugyanis volt már egy főrendező. Aztán jött a „szerencse”, szegényt megütötte a guta. Az igazgató ekkor behivatott és azt mondta:

 “– Most te jössz!”

Mi következett ezután? A következő évek meghozták a hőn áhított sikereket?

“Ekkor jött életem legboldogabb szakasza. Hét-nyolc évig, amikor mindent én rendezhettem. Sikerült világhírt szereznem a színházon keresztül. Aztán változott a politika, a gazdaság. Új igazgató került a színház élére és sokáig dolgoztam még a színháznál, de egyre inkább külföldre orientálódtam. Kaptam egy spanyolországi ajánlatot Pamplónába, ahol 14 évet dolgoztam egy ragyogó színháznál. Megismertettem a spanyol közönséggel Örkény Istvánt, és erre nagyon büszke vagyok.

Jártam az országokat, és közben irogattam. Megírtam a „Minden egér szereti a sajtot” című könyvemet, amin egy egész nemzedék nőtt fel. Most főleg írok. Azért rendezek is, Erdélyben, Örményországban, itt-ott. Főként írok, és most megyek ki Szentpétervárra, ahol a hatodik könyvemet adják ki. Itthon nagyon sok gyerekkönyvet és regényt írtam. A legtöbb regényemet Budaörs szponzorálta.”

“Az egyszerűség és a tisztaság eladható”

Ön szerint mi volt a fő erőssége a rendezésének? Mi az amivel megnyerte ezt a versenyt?

“Úgy látszik hogy ebben a tele köpködött világban, ami tele van műanyag zacskókkal szükség és igény van az egyszerűségre. Nekem ez egy jelzés volt, hogy az egyszerűség és a tisztaság is – rossz szót fogok használni –, eladható. Sőt igény van rá, és ennek örültem a legjobban. A világ válságban van, ezt mindenki tudja. Már a pénz is devalválódott. Az Istent eltemették, de azért még létezik!

Az emberek élnek, és valami után vágyódnak. Úgy gondolom, hogy ebben a produkcióban az a valami benne van, és akik ezt látták, azt a kis valamit megtalálták. “

Irány Barabudur

Mi volt a nyereménye és milyen célra használta fel azt?

“Én a díjnak egy részét arra költöttem, hogy megismerjem Indonéziát. Elmentem Barabudurba. Barabudur Jakartától 800 km-re van a dzsungel közepén és ez a világ legnagyobb Budhista temploma. Reggel négyre vittek minket oda, a duzzogó elégedetlen, kialvatlan csoportot. Egyszer csak megszólalt az első madár a dzsungelben, aztán válaszolt rá neki egy másik. Aztán elindultunk a templom felé, és a templom mögött felkelt a nap. Ezekből az elégedetlenkedő emberekből olyan átszellemült arcú emberek lettek, amihez hasonlót még sosem láttam.”

“Van egy házam Budaörsön, a tollammal kerestem meg, de nem Magyarországon.”

Milyen érzés volt, amikor a zsűri kimondta a nevét az eredményhirdetéskor?

“A díjkiosztón felsorolták az erényeit a művemnek. Az én esetemben konszenzussal szavaztak. A zsűri tíz tagú volt, szóval tíz embernek tetszett az amit én csináltam. Aki csak létezik a szakmában, az mind ott volt. A legvégén hallottam a nevemet. A legjobb rendező díját kaptam meg és hozzám vágtak egy csomó dollárt is. De sajnos ebből az ember három napig él. Utána elfelejtik.”

„Weltanschaunt”

Mi az a következő cél, amit még el szeretne érni?

“Tovább dolgozni. Ez a cél, és azon kívül azt a világképet, amire van egy csúnya német szó, de nagyon kifejező „Weltanschaunt”, ahogy az ember összerakja magának a világot és amilyennek látja, azt megmutatni az embereknek. Mert nem tudják hogy mi van fent, mi van lent, mi van középen, mi van jobbra, mi van balra! Ezt nem tudják az emberek most. Én viszont tudom!”

Ön szerint mi a jó rendezés és a siker titka?

“Először is tehetség kell. Ezt az ember a családjából hozza, és abból a folyamatból, amit szocializálódásnak nevezünk. Nagyon sok szerencse is kell hozzá. És az, amit nekem Prágában a kedvenc professzorom dr. Erik Kolar, a világ egyik legelismertebb esztétája mondott:

“– Bárhová kerülsz a világon a következő helyekre menjél el ha színházhoz kerülsz. Menjél el a templomba, menjél el a polgármesterhez, menjél el az iskolákhoz és az óvodákba, és legutolsó sorban a kocsmába. Akkor összeáll neked egy kép és akkor tudni fogod, hogy mire van ezeknek az embereknek szüksége. A színházban a legfontosabb a közönség, akinek egy üzenetet közvetítünk, nem mi.”

“Mindennek alapja a fegyelem”

“A legfontosabbak egyike, mindennek az alapja a fegyelem és a mérnöki képesség. Hogy tudjam, hogy honnan hová tartok pontosan, itt legyen a fejemben az üzenet. Ezután az jön, hogy ezt hogy realizálom. Ehhez görögöket meg Arisztotelészt kell olvasni, a poétikát, ami még megamaradt belőle, és ott szépen leírják, hogy egy előadásnak milyen részei vannak és hogy ezt hogy kell kidolgozni. Milyen eredményt lehet vele elérni, tudjuk ez a katarzis. Erre törekszik mindenki, hogy a közönség megtisztulva menjen haza a színházból. Hogy letegye a lelki terheit.

Mi helyette vezekelünk a színházban, a polgár helyett. A polgár nem mer gyilkolni, a színházban gyilkolnak. A polgár nem mer szeretni, a színházban szeretnek.”

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment