Magyar íjász a jordán király udvarában

Kisgyermekkora óta a lovak bűvöletében él. Hatéves, amikor elhatározza, hogy lovakkal szeretne foglalkozni. Tizenegy évesen kezd lovagolni, majd megismerkedik az íjászattal, és öt évvel később megnyeri élete első nemzetközi versenyét, az első Jordániai Nemzetközi Lovasíjász Versenyt.

A Budakeszin élő huszonegy éves Ruszák Mátyással – Matyival – a nagyszerű teljesítményről, a sikerhez elengedhetetlen kitartásról és a hagyományok fontosságáról beszélgettünk a pomázi Íjász Útja Iskola táborában.

Lovak a királyi ménesből

A lovasíjász világversenyt a nyáron tartották Ammánban, a viadalra a világ minden tájáról érkeztek versenyzők. A vetélkedő védnöke II. Abdulláh király volt, aki maga is kilátogatott a versenyre, és a győztesek tiszteletére díszvacsorát adott.

A lovas vetélkedő az Al Faris, azaz A Lovag elnevezést kapta. – A hagyományokat mélyen tisztelő, most ötvenéves jordán király maga is sportol, és nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalokat kimozdítsa a tévé és a számítógép elől – mesél az esemény hátteréről a fiatal versenyző. – Ezzel a látványos, ugyanakkor az arab lovas hagyományokra utaló viadallal őket kívánta megcélozni.

Magáról a tornáról elmondja, hogy a lovasoknak magyar, török és koreai stílusban kellett összemérniük tudásukat. Az egyes számokban a versenyzők 90 és 150 méter hosszú pályákon előre, oldalra, hátrafelé, sőt felfelé is nyilaztak. A változó számú célpontokat természetesen vágtában kellett eltalálniuk.

– A magyar stílust Kassai Lajos hozta létre a nyolcvanas években, a török stílus lényegében a kabak, az egész Közel-Keleten ismert lovasíjász játék, az úgynevezett koreai stílust pedig a Távol-Keleten gyakorolják, űzik a mongolok, a kínaiak és a japánok is – derül ki Ruszák Mátyás elbeszélésből. – Ezek a stílusok korábban lovasjátékok voltak, azokból alakultak ki.

A meghívásos versenyre – melyen Magyarországot egyedül ő képviselte – a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek versenyzők: koreaiak, malájok, angolok, franciák, törökök, lengyelek, de jöttek az Egyesült Államokból, Brazíliából, Luxemburgból, Svájcból és Svédországból is. A két napon át tartó vetélkedésben a magyar induló mind a három számban dobogós helyezést ért el, így az összesítésben ő lett a jordániai világverseny győztese.

Az előzményekről beszélgetve megtudom, hogy már ősszel megkezdték a felkészülést Mihai Cozmeijel, azaz Misivel, aki nemcsak mestereként kísérte el Ruszák Mátyást a jordán fővárosba, hanem maga is rajthoz állt román színekben, emellett bemutatót is tartott a közönségnek. A lovakat a királyi ménesből kapták, az íjat, a vesszőt és a nyerget vitték magukkal. “Ez utóbbit felkínálták a házigazdák, de a modern angol nyereg nem alkalmas a lovasíjászatra” – árulja el az egyik titkot az ifjú lovas.

A lélekkel történő lövés fejleszti az embert

Sokan elsősorban sportként tekintenek a lovasíjászatra, míg mások a hagyományra helyezik a hangsúlyt, és vallják, hogy a lovas harcmodor nem más, mint a régi lovas népek mindennapi gyakorlatának kivonata, maga az életmód.

– Magyarországon mind a két tábor erős. Számomra a hagyományoknak nagy szerepük van, és a Misi vezette iskola a tradíciók felelevenítést tartja fontosnak – mondja a budakeszi fiatalember.

A közösség oktatója a romániai Jászvásárban (Iasi) született, de több mint egy évtizede Magyarországon él. Tanítványainak a maga által kifejlesztett módszert adja tovább, amely nem pusztán technika: szemlélet, amelynek alapja a test és a lélek, a ló és a lovas harmóniája. A pomázi Íjász Útja Iskola hitvallása, hogy “a jó technikával történő lövés fejleszti magát a lövést, a lélekkel történő lövés pedig fejleszti az embert”.

Ruszák Mátyás tudatosan követi tanítóját, és kötelességének érzi a hagyományok ápolását. – Értéknek kell tekinteni azt a tudást, amelyet az elmúlt korok felhalmoztak, megőrizni pedig igazán csak úgy lehet, ha benne él az ember – szögezi le meggyőződéssel.

Ezt persze nem mindenki teheti meg, a fiatalember esetében azonban nem a véletlenek szerencsés összjátéka, hogy meg tudja valósítani álmát.

Nem tudja elképzelni életét lovak nélkül

A családi indíttatásnak nem kis szerepe volt abban, hogy hatévesen már tudta, számára bármilyen munka jöhet, csak köze legyen a lovakhoz – derül ki szavaiból.

A lovagoláshoz édesapja vitte közel, és öt éven át angol stílusban tanulta a “szakmát”, húgait és édesanyját azonban már ő tanította meg lovagolni a maga nevelte Csinoson. A lovasíjászat felé vezető úton pedig szinte az egész család követte.

A Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának hallgatójaként jelenleg ménesgazdának tanul, de felvette a túravezetés szakot is, mert úgy gondolja: komoly változásokon megy át a hazai lovasvilág, és hiszi, hogy lesz munkája ezen a területen. Mint mondja, nem tudja elképzelni az életét lovak nélkül.

Ruszák Mátyást a jövő évi versenyre is meghívták, előtte azonban még várja az új kihívás, az őszi európai megmérettetés Lengyelországban.