Előadják újra a Budaörsi Passió „Utolsó vacsora” jelenetét

(Budaörs, 2014. április 14.- Budaörsi Infó) Közeledik a húsvét, és egyre több cikk jelenik meg nálunk is ebben a témában. Áprilisi újságunkban Tankó Annáról olvashatnak és a tojásra írt hagyományokról. Az ünnepre való felkészülésnek azonban több formája és módja van. Április 17.-én délután 17 óra 30 perces kezdettel ismét eljátsszák a Budaörsi Passióból az „Utolsó vacsora” jelenetét, ezúttal első alkalommal a Latinovits színházban, többségében amatőr szereplőkkel. Cikkünkben a szervezők beszámolóját olvashatják a közelgő rendezvényről. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A feltámadás dicső emlékére

Ismét beköszöntött a tavasz, amikor a télen nyugvó természet új erőre kap és a kinyíló virágok színeinek kavalkádja gyönyörködteti a szemet. Húsvét magasztos ünnepe szorosan egybeesik a természet megújhodásának idejével, és nemcsak országonként, hanem minden ország jellegzetesebb vidékén is más és más népszokásokkal találkozhatunk. Ezek a szokások mindig valamely ősi hagyományos eredetre vezethetőek vissza. Hagyományos ételek, a tojásfestés, a körmenet és a locsolkodás szokásai évezredet is meghaladóan a múltban gyökereznek. A népszokások mellett művészeti remekművek is megörökítik a húsvét ünnepét.

Szebbnél szebb művészeti alkotások a festészet és a szobrászat terén szinte végtelen sorozatban dicsőítik Krisztus halálának és feltámadásának misztériumait. Az egyházi szertartásoknál és ünnepségeknél természetesen sokkal változatosabbak azok a hagyományos népszokások, amelyek a húsvéti ünnepekkel kapcsolatosak. Ezekben a szokásokban mintegy megnyilatkozik az illető nép lelkülete, felfogása és érzelemvilága.

A mi közösségünkben itt Budaörsön a sváb gyökerekre épülő Budaörsi Passió „Utolsó vacsora” jelenetét immár negyedik alkalommal adjuk elő.

E hagyománnyá váló nagyheti nyilvános gondolkodás a színházi eszközök segítségével úgy mutatja be a sorsdöntő történetet, hogy közben több népszokás kialakulására is fényt vet. A Mester összegyűjti tanítványait, példát mutat alázatból (lábmosás), feloldozza a bűnbánókat, új parancsot (mandatum) ad a szeretet középpontba helyezésével, biztosítja az emberiséget állandó jelenlétéről: megalapítja az oltáriszentséget. Minderre a lehető legnagyobb ünnepélyességgel emlékeznek a szertartások. Zúgnak a harangok, szólnak a csengők és az orgona, de egy pont után már csak népének van kíséret nélkül: a harangok Rómába mennek. Helyettük a kereplő szól. A gyerekeknek szüleik sok vidéken ma is úgy mondják, a harangok a Jézuskát gyászolni mentek Rómába, csak úgy jönnek vissza, ha a gyerekek jól viselik magukat. Más vidéken azt tartották, hogy a harangok azért mennek Rómába, mert az a világ szíve, ahonnan hangjuk az egész földre elhallatszik; a föltámadáskor megszólaló harangot Rómából vélték hallani. Mindenkinek alkalmat ad a húsvét előtti elcsöndesedés a befelé fordulásra, bevégzett tetteink átgondolására és elvégzendőinkről történő döntésekre.

Jézus a vacsora után az Olajfák hegyén imádkozik, felkészül a kínszenvedésre – innét a virrasztás hagyománya. A hagyomány szerint, amikor a megkötözött Jézust a katonák elvezették a Getszemáni kertből, belelökték őt a hídról a Kedron patakba. A víz felfogta Jézus testét (hogy „kőbe ne üsse a lábát”), s közben magába fogadta a vért a vérrel verítékező testről. Ezért alkalmas a (patak)víz a bűnök lemosására. Csak példaként: a virrasztás után nagypéntek hajnalán Szeged népe régebben a Tiszára szótlanul járt le mosakodni… Korábban a liturgia részeként tartott húsvéti vízszentelés is a folyópartokon történt, csak később került be a templomokba.

A keresztényi hit misztériumainak egyik legfenségesebb, gondolatébresztő időszaka az, amely a nagyhét vallásos gyász szertartásaiban, ezután pedig a feltámadás örömünnepében jut méltó kifejezésre, így a sötétbe borult Golgotát felváltja a húsvétvasárnap ragyogása.

facebook:

0 Komment