Tűzgyakorlat a Vackor Óvodában Budaörsön (képek)
- Budaörsi INFÓ
- 2013 október 22.
(Budaörs – 2013. október 22., Budaörsi Infó) Minden év kezdetekor a gyerekeknek tűzriadó gyakorlaton kell részt venniük Budaörsön. Aminek az a lényege, hogy elsajátítsák azt a lehetőséget, hogy hogyan tudnak egy valós helyzetben a lehető leggyorsabban szabad levegőre kijutni, és onnan mielőbb eljutni egy védett helyre, ahonnan a szülőket értesíteni lehet. A mai napon a Budaörsi Vackor Óvodában volt ilyen gyakorlat a Budaörsi Önkéntes Tűzoltóság felügyeletével.
Petró Tibor a Budaörsi Önkéntes Tűzoltóság munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy
„A Vackor Óvodában vannak hiányosságok mint mindenhol, de ezek apróságok, és lehet őket orvosolni, és így a következő gyakorlat sokkal jobban fog sikerülni.”
A gyakorlat reggel 10 kor kezdődött. Bár a óvónénik már előre felkészítették a kicsiket, hogy ne ijedjenek meg, azért ennek ellenére is volt olyan, aki sírva fakadt a tűzjelző hangját meghallva.
Tersánszkyné Nyitrai Éva, a Vackor Óvoda vezetője elmondta:
„Az óvodánkban nem volt tűzjelző készülék eddig. Majdnem negyven éves az óvoda de szerencsére még nem történt semmi baj. Szerintem nagyon jól sikerült a mai gyakorlat 1,5 perc alatt leértek a kicsik.
Kicsit sírdogáltak, mert megijedtek, de sikeresen teljesítettük az elvárt időt. Minden évben kötelező a tűzvédelmi oktatás a dolgozók körében, és a gyerekek számára is. Fontosnak tartjuk, hogy felkészüljünk a lehetséges felmerülő problémákra.”
De hogy is néz ki egy ilyen gyakorlat?
„A gyakorlat során tűzriadó szimulálása történt. A Vackor óvodában egy új rendszert próbáltak ki. A gyakorlat jelzéssel kezdődik, a jelzés kezdetétől mérni kell, hogy a gyerekek milyen gyorsan tudják a menekülési útvonalon keresztül elhagyni az épületet. Fontos, hogy menekülési útvonalon lévő ajtók nyitva legyenek.
A legfontosabb, hogy szabadba jussanak a gyerekek. Ennek az ideje jogszabályban van rögzítve (2 perc), mi teljesítettük ezt az időt, két percen belüli vonulási időt tudtak teljesíteni az ovisok. Aktív veszélyhelyzetben ez valószínűleg meghaladja a másfél percet, de két percen belül tudjuk tartani, ha szükségessé válik.” – mondta Petró Tibor.
A nagy izgalom után a kicsik még beszélgethettek kicsit a tűzoltóval és megnézhették, hogy milyen is életközelből egy hétköznapi hős. Reméljük, hogy nem lesz szükség rá, hogy élesben is kipróbálásra kerüljön a jelző, azonban ha mégis, a Vackorosok ezt felkészülten várják.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment