Fókuszban a nemzeti érdek: konferencia a kultúrpolitikáról

A kultúrának szüksége van az erős politikai érdekképviseletre, és a művészeti élet szereplőinek legalább az alapkérdésekről párbeszédet kellene folytatniuk – állapították meg a Fókuszban a nemzeti érdek című csütörtöki budapesti kultúrpolitikai konferencia résztvevői.

Halász János kultúráért felelős államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: a kultúrpolitikának a közösséget kell szolgálnia, be kell fejezni a kulturális rendszerváltást, és új alapokra helyezni a terület finanszírozását és igazgatását.

A Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Program és a Heti Válasz közös konferenciájának délelőtti kerekasztal-beszélgetésén a hazai kultúrpolitika kívánatos irányait, a kulturális élet széttagoltságának megszüntethetőségével kapcsolatos kérdéseket vitattak meg a résztvevők.

Az államtitkár felidézte, hogy a nemzeti zenei intézmények fenntartása mellett a kormány nemrég 2 milliárd forintos plusztámogatást juttatott a nagyobb zenekaroknak. Szintén jól kialakult rendszerben működnek a színházak; itt óriási kincs a kőszínházi struktúra – emelte ki, hozzáfűzve: összességében az állam évi 20 milliárd forintos támogatást biztosít a területnek.

Halász János szólt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) növekvő szerepvállalásáról, megjegyezve: érthetetlen, hogy az miért vált ki heves vitát. “Pedig az alapelvet senki nem vitatja: az állam a művészeti élet irányításából lassan vonuljon vissza, a kultúra szereplőinek adja vissza azokat a jogosítványokat, amelyeket azok jobban tudnak működtetni”.

Az államtitkár kitért arra, hogy az elmúlt két évben jelentősen átalakult a közgyűjteményi rendszer, létrejött a korábbi megyei levéltárakat magába foglaló Magyar Nemzeti Levéltár, míg a vidéki muzeális intézmények fenntartását a települési önkormányzatok vették át, és hasonló folyamat zajlott le a könyvtári területen is. Hozzáfűzte: az L. Simon László által levezényelt átalakítás az elmúlt időszak legjelentősebb kulturális igazgatási teljesítménye volt.

“Az állam továbbra sem csak a kiemelt nemzeti kulturális intézményeket finanszírozza, hanem a települési önkormányzatokat is segíti a fenntartásban. Kiemelt figyelmet kap a közművelődés: ezen a területen 37 milliárd forintos uniós program indult, amely mellé a kulturális tárca további 1 milliárdos támogatást nyújt” – szögezte le Halász János.

Fekete György, az MMA elnöke arról beszélt, hogy a kultúrpolitika a nemzetpolitika része, az oktatás, a tudomány és a művészetek együttese, kívánatosabb azonban kulturális stratégiáról beszélni. Az MMA vezetője kiemelte a kooperáció fontosságát. Szerinte nem arról kellene beszélni, elég-e a rendelkezésre álló összeg, hanem hogy együttműködtek-e az intézmények.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója felidézte: a kilencvenes években Zsámbéki Gáboréknak sikerült megóvniuk a “nagy kincsnek számító” kőszínházi struktúrát, ma pedig az előadóművészeti törvény látja el ezt a feladatot.

Békés Márton, a Jobbklikk főszerkesztője úgy vélte, a politikában kulturális “törzsek”, mítoszok versengenek egymással, ezért szükség van a kultúrpolitikára. Kukorelly Endre író, volt LMP-s képviselő szerint azonban nem háború zajlik a kultúrában, hanem “kőkemény versengés”, amelyhez megfelelő teret kell biztosítani mindegyik fél számára.

Fekete György reagálásában azt mondta, az MMA a művek és nem a személyek vetélkedésében hisz, ezért feladatának érzi kiegyenlíteni az elmúlt húsz évben létrejött “teljes esélyegyenlőtlenséget”. Kukorelly Endre válaszul közölte: “Úgy nem lehet beszélgetni, hogy minden muníció nálatok van”.

L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke hangsúlyozta: nem érdemes egységes nemzeti kánonról beszélni, mert “ennek az ideje lejárt”. Ma már az a kérdés, miként gondolkodunk a kánonok kialakulásáról, hogyan viszonyulunk a versengéshez; a kultúrpolitika ezeknek a kánonoknak az interakcióját segíti elő – jegyezte meg. L. Simon szerint ehhez a kultúrában nem a politikai szekértáborokra épülő diskurzusnak kellene létrejönnie, ezt azonban szinte lehetetlen megvalósítani, mert ellentétes a politika szavazatmaximalizálásra épülő logikájával.

Vidnyánszky Attila úgy vélte, amióta megalakult a Magyar Teátrumi Társaság, oldódni látszik az a “gyilkos igazodási vágy”, amely megbénította az alkotók jelentős részét. “Szabadabb ma a magyar színház, mint tíz éve volt, mert nincs egyetlen irány (…), arra kell vigyázni, hogy ne csupán kettő legyen, a művészek ne megfelelési vágyból alkossanak” – hangsúlyozta.

L. Simon László szerint a legfontosabb kihívás jelenleg az, hogy a többé vagy kevésbé kanonizálódott művelődési anyagot egyáltalán tovább képesek-e adni a következő nemzedékeknek. “Ha ebben nem vagyunk sikeresek, mindent el fogunk veszíteni: sem (Vidnyánszky) Attilának, sem Alföldinek nem lesz értő közönsége” – fogalmazott.

Fekete György szerint a magyar művészet világszínvonalú, és az alkotóművészeket nem érdekli a kánonkérdés, “csak az, hogy az Istentől kapott tehetségüket kifejthessék”, L. Simon László azonban ezt önbecsapásnak értékelte, hangsúlyozva, hogy minden alkotó vágya a kánonba kerülés.

A kultúrpolitikus a finanszírozás kérdéseiről is szólt, emlékeztetve: beszélni kell arról is, az országnak mennyi erőforrása van a kultúra működtetésére.

“Kevesebb pénzt fordítottunk a kultúrára, mint amennyit kellett volna, de többet, mint amennyit a magyar gazdaság teljesítménye elbírt” – jegyezte meg L. Simon László, kifejtve, hogy a kultúrpolitikának nem szociális feladatokat kell betöltenie, a kulturális mecenatúrának csak a minőségelv lehet az alapja.

facebook:

0 Komment