Matolcsy: 500 milliárd forinttal csökkennek a vállalkozások terhei
- Budaörsi Infó
- 2011 április 21.
A kormány az idén két lépésben összesen 500 milliárd forintos “drasztikus” bürokrácia-csökkentő programot dolgoz ki, amelynek 2012-től már érezhető hatása lesz a vállalkozások számára – jelentette be Matolcsy György a kormányülés után szerdán.
A nemzetgazdasági miniszter azt is hangsúlyozta: nem fagyasztják be a béreket a közszférában, az állam emelni fogja azokat. Matolcsy György kifejtette: június 30-ig 100 milliárd, augusztus végéig pedig további 400 milliárd forintos bürokrácia-csökkenést eredményező jogszabálycsomagot dolgoznak ki.
A kormány a ciklus végéig összesen 2.000 milliárd forinttal kívánja csökkenteni a vállalati szférára nehezedő adminisztrációs terheket.
Hozzáfűzte: Magyarországon a vállalkozások állami előírású adminisztrációs terhei jelenleg 3.000 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 10,5 százalékát teszik ki, miközben az európai uniós átlag 3,8 százalék. A hatásvizsgálatok alapján a most induló tehercsökkentő programtól a kormány azt várja, hogy a ciklus végéig 1,2-1,3 százalékos többlet GDP-növekedést eredményez – húzta alá a miniszter, kiemelve: a program egyúttal 100-150 ezer új munkahelyet hoz létre a magyar gazdaságban.
Hozzáfűzte: a bürokrácia-csökkentést szolgáló lépéseket részletesen csütörtökön hozza majd nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium, de néhány intézkedést felsorolt. Ismertette például, hogy 15 milliárd forintos megtakarítás származik majd az adófizetés és bevallások módjának egyszerűsítéséből. Az adófolyószámlák számát 50 százalékkal tervezik csökkenteni, egyszerűsítik az átutalásokat és csökkentik az adóbevallások gyakoriságát – jelezte.
A kis- és közepes vállalkozások régóta kérik, hogy 200 millió forintig ne kelljen kötelezően könyvvizsgálatot kérni, ez most megvalósul, és 5,6 milliárd forintos megtakarítást eredményez – mondta a miniszter.
Ritkábban kell majd a jövőben a vállalkozásoknak kötelező adatszolgáltatást teljesíteniük, az intézkedéssel 32 milliárd forintot takaríthat meg a magyar üzleti élet – közölte, hozzátéve, hogy további mintegy 46 milliárd forintot takarítanak meg azzal, hogy jelentősen csökkentik a foglalkoztatással kapcsolatos adminisztrációt. Elmondta: a hatósági bírságolás követhető, betartható, és “nem bosszantó” gyakorlatát vezetik be, ettől 7 milliárd forint megtakarítást várnak.
A változtatások kulcseleme lesz azok stabilitása, vagyis az érintett területeken kiszámíthatóvá teszik az adminisztrációs terheket. “Amit egyszer most törlünk, azt semmilyen módon nem lehet majd visszahozni” – fogalmazott Matolcsy György.
A nemzetgazdasági miniszter kérdésre válaszolva kijelentette: a konvergenciaprogram nem rendelkezik a bérek befagyasztásáról a közszférában. “A közszféra esetében 5 százalékos létszám-leépítési kötelezettséget vállalt a kormány” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez megegyezik a közszféra természetes fogyásával, amit nem pótolnak. A kabinet emellett tíz százalékkal csökkenti a dologi kiadásokat.
“A konvergenciaprogramban az szerepel, hogy az állam, mint ahogy idén is, a béreket a közszférában emeli, csak a közszféra létszáma csökken, és ezért csökken a közszférában rendelkezésre álló bértömeg is” – fogalmazott Matolcsy György.
A miniszter szintén kérdésre válaszolva aláhúzta: a kormány egyszerre szűkíti az adójóváírást és vezeti ki a szuperbruttósított adóalap-számítást. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: úgy változtatják az adórendszer e két elemét, hogy “ha a vállalkozások a vállalt béremelési mértékeket betartják (…), és ha a közszférában az állam kiegészíti a béreket azoknál a csoportoknál, amelyeknél veszteség lenne, akkor nem lehetnek olyan munkavállalói csoportok, amelyek rosszul járnak”.
A családi pótlék befagyasztásáról szóló felvetésre Matolcsy György úgy reagált: “családpolitikai forradalmat” hajtanak végre azzal, hogy a gyermeknevelés költségeinek egy részét adómentesként ismeri el az állam. Ez idén 145 milliárd forint többletjövedelmet jelent a családoknak, és emellett megőrzik a családi pótlék nominális szintjét – mondta.
facebook:
0 Komment