Nyomozás kezdődött Dudás Miklós halála ügyében
- Budaörsi Infó
- 2026 január 08.
Nyomozás kezdődött a kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) soron kívül elvégzett hatósági boncolás alapján szakértők bevonásával közigazgatási hatósági eljárást indított – olvasható a police.hu oldalon kedd este közzétett tájékoztatásban.
A holtan talált 34 éves sportolón olyan sérüléseket találtak, amelyek keletkezése büntetőeljárás keretében tisztázható – írták.
A BRFK Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást, amelynek feladata tisztázni a sérülés keletkezésének körülményeit – tették hozzá.
A férfi holttestét Budapesten, egy XVIII. kerületi lakásban hétfő este találták meg.
Dudás Miklós az ifjúsági és az U23-as korosztályban is szerzett világbajnoki címeket, a felnőttek között pedig 2014-ben, Moszkvában, a 4×200 méteres váltó tagjaként – Tótka Sándor, Hérics Dávid és Nádas Bence csapattársaként – lett vb-aranyérmes. Emellett volt két vb-bronza és egy-egy Európa-bajnoki ezüst- és bronzérme is. A 2012-es, londoni olimpián K-1 200 méteren a hatodik helyen végzett.
A 2015-ös Európa Játékokon K-1 200 méteren nyert, de ettől az eredményétől utólag megfosztották, mert a doppingmintájában tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. Eltiltották, ennek lejárta után 2018-ban visszatért, majd 2021 elején visszavonult az élsporttól.
kép: Budapest, 2026. január 5. Rendőrök és mentők Dudás Miklós világbajnok kajakos otthonánál Budapesten 2026. január 5-én. A sportoló otthonában elhunyt. MTI/Mihádák Zoltán
facebook:












0 Komment