Letöltendő börtönre ítéltek két csalót, akik nemlétező belépőjegyeket hirdettek

Letöltendő börtönbüntetésre ítéltek két férfit, akik közösségi oldalakon hirdettek nem létező belépőjegyeket – közölte a Fővárosi Főügyészség.

 

A közlemény szerint a két – 29, illetve 30 éves – gyöngyösi férfi 2024 július-augusztusában különböző közösségi oldalakon több, nagy érdeklődést kiváltó nyári sportrendezvényre, fesztiválra, valamint koncertekre szóló belépőjegyeket hirdetett meg eladásra.

Az érdeklődők azonban, akik a megadott bankszámlákra előre átutalták a vételárat, nem kapták meg a jegyeket, az álneveket használó csalók pedig nyomtalanul eltűntek, elérhetetlenné váltak.

Az ügy további három vádlottja – egy nő és két férfi – azzal nyújtottak segítséget az általuk is tudott bűncselekményekhez, hogy a vételárak fogadásához a csalók rendelkezésére bocsátották bankszámláikat.

Az ítélet szerint a két vádlott összesen 39 embert károsított meg jellemzően 10 000-20 000 forint közötti összegekre, de volt, aki a Forma-1-es belépőkért 150 000 forintot fizetett nekik – írták.

A bíróság a csalásokat beismerő társtetteseket külön-külön 1 év 4 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, továbbá kötelezte őket a sértettek kárának megtérítésére is.

Az ítélet ellen az egyik vádlott kizárólag a megítélt polgári jogi igények mérséklése, míg a másik vádlott a büntetésének enyhítése és szintén a polgári jogi igények mérséklése érdekében jelentett be fellebbezést; a bűnsegédekkel szemben a bírósági eljárás – első fokon – még folyamatban van – áll a közleményben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.