Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés

(Budaörs, 2021. április 25. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) A nyolcórás munkanap bevezetése hatalmas vívmány volt a 12-14 órás munkanapokhoz képest, a következő áttörés a szabad szombat elérése volt. (Én még jártam iskolába szombaton, ahogy a szüleim is dolgozni. Igen, ilyen öreg vagyok.)

(Érdemes elolvasni korabeli újságokat, a munkaadók hogy fel voltak háborodva még a gondolattól is, hogy csökkentsék a munkaidőt ugyanolyan bér mellett.)

Lehetetlenség a nyolc órás munkanap, annyi idő alatt nem lehet profittal termelni, tönkre fog menni mindenki, a sok munkás pedig mind munka nélkül fog maradni, őket tesszük tönkre, ha bevezetjük a nyolcórás munkanapokat a 14 órásak helyett. Mentsük meg a munkások munkahelyeit, maradjon a 14 órás munkanap. Aztán kiderült, hogy a termelékenység is alig csökkent a kipihentebb alkalmazottakkal és a profit bőven elbírta a plusz kiadást.

Most ugyanezt mondják, hogy felmerült az USA-ban a minimálbér emelése. De ezt csak így zárójelben.

Azonban ez a nyolc óra úgy látszik beragadt a munkáltatóknál és így a munkavállalóknál is, noha rengeteg felmérés van arról, hogy szellemi munkakörökben a nyolc óra munkaidőből átlagosan három és fél-négy és fél óra az, amit valóságos munkával töltenek az emberek, a többi Facebookozás, kávézás, tevés-vevés, pakolászás és egyéb alibi tevékenységek.

Azt is megfigyelték, hogy minden munkához annyi időre van pont szükség, amennyi van rá. Ha valamit 20 perc alatt kell megcsinálni, akkor 20 perc kell hozzá, ha ugyanarra három óra áll rendelkezésre, akkor addig fog tartani. (Ez az úgynevezett Parkinson törvénye.)

A járvány és az azzal járó home-office változtatásra kényszerítette a cégeket, kezdik többen megkérdőjelezni, hogy vajon a stopperórával való munkaidő-mérés a legjobb módja-e az emberek bérezésének. A termelékenység nem azon múlik, hogy ki hány órát tölt a munkahelyén, hanem hogy az adott idő alatt mit végez el.

Több cégnél bevezették próbaképpen a négynapos munkahetet, máshol a hatórás munkanapot és meglepetésre nem csökkent az elvégzett munka mennyisége.

Persze mivel próba volt, a munkavállalók motiváltak voltak, kérdés, hogy ha általános lenne, nem az lenne-e megint, hogy minden munka annyi idő alatt készül el, amennyi idő van rá. Itt jön képbe viszont az, hogy nem a munkahelyen eltöltött időt kellene honorálni, hanem az elvégzett munkát, mert az az, ami hasznot hoz a munkaadónak. Igaz, ez már egy szofisztikáltabb mérési rendszert igényelne, mint a stopperórával való bérezés, de valószínűleg mindenki jobban járna vele. Már az is elég lenne, ha készen vagy a munkáddal, iktattad, összevetetted, lefűzted, felvitted, kinyomtattad, ezt a programrészt megírtad és ellenőrizted, akkor hazamehetnél. (Igaz, egyből kiderülne, hogy elég négy óra ahhoz, ami eddig nyolc órán át tartott. )

De ha ezt meg lehetne lépni, az emberek és az emberi kapcsolatok sokkal egészségesebbek lennének. Anya és apa nem este hétkor esne haza a munkából nap nap után.

Következő kérdés, mi a másik oka, hogy nyolc órában dolgozunk a pénzért. A válasz, hogy mert annyit költünk, hogy kénytelenek vagyunk egész nap dolgozni miatta.

A néhány hete már említett Raptitude blog írója írta, hogy miután visszajött a háromnegyed évig tartó földkörüli vakációjából döbbent rá arra, hogy sokkal többet költ otthon egy olcsó kisvárosban a munka mellett, mint a vakáció alatt sokkal drágább országokban munkaidő nélkül.

S nem értette, miért. Aztán rájött: olyan sokat dolgozik, hogy jutalmaznia kell magát a kevéske szabadidejében. Drága kávék, éttermek, kocsmák, olyan dolgok összevásárlása, amit soha nem használ semmire és így tovább. Jutalom a kemény munka miatt.

Ha nem dolgozna olyan sokat, nem jutalmazná magát sem olyan sokat. Nem lenne akkora kincs a kevéske szabadidő, hogy drága helyeken töltse azt el. Akkor könyvet olvasna egy parkban, sétálna, hiszen ideje, mint a tenger.

S ha nem venne meg annyi mindent, nem is kellene annyit dolgozni, mert sokkal kevesebb pénz is elég lenne. (Ez az üzenete a minimalista életmódnak is.)

Gyakori a kérdés, mi lenne, ha mindenki megfogadná a hasonló tanácsokat és nem venne meg semmit, amire nincs tényleg szüksége és senki nem venne ereje felett hitelből autót, házat, nyaralást, nem lenne tele a szekrény soha nem hordott ruhákkal és a garázs és a pince soha nem használt dolgokkal.

Akkor eljönne a világvége, tönkre menne a gazdaság, mindenki munka nélkül maradna, vélik sokan. Nem lenne munkája az autógyári munkásnak, az autógyár beszállítójának és így tovább.

Szerintem nem ez történne. Ha nem venne senki semmit, amire nincs szüksége, akkor negyedannyi vagy feleannyi munkáskézre lenne szükség. Vagy a másik megoldás: negyedannyi-feleannyi ideig kellene mindenkinek dolgoznia.

Ha fele annyit keresnék, mint eddig, viszont költeni is fele annyi mindenre költenék, akkor ugyanott lennék mint most. Nem lenne olyan drága autóm, ha egyáltalán lenne autóm, nem lenne annyi ruhám és nem vennék olyan sűrűn egy újabbat, nem vennék meg olyan könyveket, amiket soha el nem olvasok, nem lenne tele a pince nem használt dolgokkal és nem lenne olyan előfizetésem, amit alig nézek-olvasok-hallgatok.

Ha mindenki így csinálná, mindenki jól járna. A környezetszennyezés, a pazarlás is a töredékére esne és nem hogy nem jönne el a világ vége, de élhetőbb lenne a Föld és élhetőbbek lennének a mindennapok is a több szabadidő miatt.

Ha lejjebb adnánk a vásárlási lázból és az élmények hajszolásából (ami semmivel nem különb viselkedés, mint a felesleges vásárlás, pedig sokan milyen büszkék magukra, hogy ők semmi felesleges dolgot nem vesznek, helyette semmi pénzt nem sajnálva rá mérgezett egérként utazgatnak a világban az élmények után rohangálva), ha megelégednénk fele annyi pénzzel, tárggyal és fizetős élménnyel és helyette feleannyit dolgoznánk, jobb hely lenne a világ és jobb lenne az életünk is.

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment