A pandémia hatása a gyermekek fejlődésére – A szülők felelőssége és egyéni lehetőségei

(Budaörs, 2020. augusztus 31. – Budaörsi Infó) Az év elején kialakult fertőzési hullám és az azt követő állami intézkedések sokféle reakciót váltottak ki az oktatás területén, szülőkben, tanárokban, gyerekekben egyaránt. Mindenki másképp élte meg és értékelte ezt a helyzetet.

A tanulók először örültek. Egy nyolcadikos tanulóm így fogalmazott még februárban:

„Márta néni imádkozom, hogy lezárják az iskolákat, és a jegyeimet is, hogy ez kerüljön az év végi bizonyítványomba”.

Kezdetben jó buli volt ez a gyermekeknek, hiszen nem kellett iskolába menni, öröm volt addig, amíg a tanárok gyors léptekben ki nem alakították a menetrendet a digitális oktatásban.

Később soknak tartották a feladatokat, amit a tanárok küldtek, vagy éppen unatkoztak, ha a szülők nem szervezték meg a programjaikat. Sokan nem tudtak könyvből tanulni, mások nem értették a feladatleírásokat.

Sokszor kaptak a tanulók olyan feladatot, hogy készítsenek az olvasottakról vázlatot. A matematika szabályait a könyvből kellett megtanulni, de a gyermek nem, vagy csak nehezen értette meg, mert a könyvből még soha nem olvasta el, hiszen elég volt neki, amit a tanár az órán elmondott.

Sok gyermek a szüleit foglalkoztatta, akkor, amikor a szülőknek is el kellett látniuk a munkahelyi feladataikat. Sokan úgy fogalmaztak, hogy az otthoni szervezésben, közös tanulásokban már a végkimerülés határán vannak, és alig várják, hogy véget érjen az iskola. A tanároknak a gyors átállás jelentett nehézséget, hiszen még nem tisztázódtak a digitális oktatás tartalmi összetevői.

Ebben a helyzetben mindenkinek az volt a legfontosabb, hogy megoldja és túlélje a lehető legkisebb veszteségekkel ezt a három hónapot. Általánosságban igyekezett mindenki a legjobbat kihozni a helyzetből.

De mi történt egyéni szinteken, a gyermek tanulási képességének a szempontjából?
Egyéni szinten elegendőek voltak a túlélés technikái a fejlődéshez?

Erre leginkább a szülők tudják a választ. A tanulás során tapasztalt problémák honnan gyökereznek? Őszintén kell ezeket elemezni! Most, a szeptemberi iskolakezdés előtt érdemes lenne, számba venni, kinek-kinek egyéni szinten, a gyerekek tanulásával kapcsolatos megfigyeléseket, tapasztalatokat!

Az oktatási rendszer szintjén, megtörténik az elemzés és a tapasztalatok alapján próbálják indítani az új tanévet.

De vajon, a szülők is megteszik ezt a saját szintjükön?

Sok szülőtől hallottam, hogy csak az oktatási rendszer hiányosságait sorolta, amikor a gyermek képességeiről volt szó. Valóban a rendszer hiányossága, ha rosszul teljesít a gyermek?

A legtöbb szülő a pandémia okozta leállásban rengeteg új tapasztalatot szerzett a gyermekének tanulási képességéről. Ebben a helyzetben nekünk szülőknek csupán egyetlen kérdést kell feltenni a gyermek sikereinek érdekében.

– Hol tart most a gyermekem a tanulási képességek elsajátításában?

Képes-e a gyermek megszervezni a saját dolgait? Milyen nyilvánvaló lemaradásokat figyeltünk meg gyermekünknél? Szervezéssel, időbeosztással, motivációval kapcsolatosak a problémák? Vagy a kognitív képességek (érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezés, képzelet, gondolkodás, érzelem) valamelyike szorul fejlesztésre?

Érdemes tiszta fejjel, tárgyilagosan visszagondolni, milyen szembetűnő mozzanatokat figyelhettek meg a három hónap alatt! Tapasztalatom szerint, a jelenlegi helyzet rávilágított olyan tanulási képességek alulműködésére, ami megmagyarázza a szülőknek, miért sikerül mindig közepesre egy dolgozat, vagy miért nem tudja megoldani a matematikai feladatokat. Lehet, hogy az a probléma, hogy mindig csak 4-es dolgozatokat ír, pedig kiválóan megtanulta az anyagot. Szembetűnő lehet az is, miért nem tud fogalmazni a gyermek vagy miért nem tud helyesen magyarul írni?

Érdekesség és feltűnő lehet még, hogy ha jó képességűnek érezzük a gyermekünket, ugyanakkor csak közepes szinten teljesített eddig. Meglátásom szerint, ha őszintén megfigyeltük a helyzetet, ebben a három hónapban, kiderülhetett, hogy a közepes érdemjegy hátterében legtöbbször egyéni elakadások állnak.

Lehet, hogy nem a számolással van a baj, hanem a feladat értelmezésével. Az állandó 4-es dolgozat hátterében nem az áll, hogy a tanár nem szereti a diákot, hanem a pontatlan megfigyelés egy adott témában, ami gyakorlást/ fejlesztést igényelne hogy elérje a gyermek az 5-ös érdemjegyet. Lehet, hogy a magyar nyelvtan szabályait sohasem értette meg vagy nem gyakorolta be kellőképpen. Fogalmazni azért nem tud, mert soha sem értette, hogyan kell felépíteni a mondandóját.

Valahol a tanulási folyamatban megakadt a gyermek, nem kapott segítséget, és később a hiányzó láncszemek miatt nem is tud felzárkózni tanulásának tökéletesítésében. Ilyenkor nagyon szembetűnő, hogy évről évre romlik az átlaga.

Várjuk a hozzászólásaikat, a kérdéseiket, a tapasztalatokat a szülők részéről, hogy az elakadások kezelésében a segítségükre lehessünk (budaorsiinfo@starkiss.hu).

A XX. század a tudásalapú társadalmi építkezést helyezte középpontba. A XXI. századunkban tanulás alapú társadalmak épülnek, fejlődnek. A mai gyerekeknek (és mindenkinek) szembesülnie kell azzal, hogy élete végéig tanulnia kell. Vajon a szülők, átadják a gyermekeiknek ezt az attitűdöt?

A pandémiás helyzet nagyon is rávilágított néhány alapvető, egyéni problémára. Pl. arra, hogy gyermekünk, nem képes megszervezni a saját tanulásával kapcsolatos feladatait, vagy nem képes beosztani az idejét, ami érthetővé teszi a hatékonyság és eredményesség elmaradását is. Sok gyermeknél kiderült, hogy lassan és akadozva olvas (felsőbb osztályokban), az írása olvashatatlan, jegyzetei hiányosak, pontatlanok. Indokolatlanul kér segítséget egy-egy tantárgy kapcsán, csupán azért, mert nem olvassa el a tananyagot, stb…

Sokféle tapasztalat gyűlt itt össze, amit jelen cikksorozatban megpróbálok megvilágítani, különösen abból a célból, hogy a szülők figyelmét ráirányítsam, azokra a mozzanatokra, amiből érzékelhető a tanulási folyamatban való elakadás. Mindemellett célom az is, hogy körbejárjuk a tanuláshoz szükséges alapképességek fejlesztésének mikéntjét, az otthoni környezetben.

Eddig volt a gyerekeknek egy megszokott menetrendjük az iskolai oktatás keretében. A különféle tananyagok úgy vannak összeválogatva, hogy a gyermekek képességeit – a tanulás folyamata által – fejlesszék. Az oktatás lényege az ismeretek átadása. Ez megtörténik a tanórák keretei között. A gyermek végighallgatja, a képekkel, történetekkel, eszközökkel a tanár által bemutatott témát. Az órán le is írják, vagy önállóan jegyzetelnek az otthoni tanuláshoz, gyakorláshoz. Majd otthon hangosan elolvassák a könyvet, értelmezik, összevetik az iskolai jegyzettel, memorizálják azt, amit megértettek, rendszerezik magukban az anyagot. Ezután visszamondják maguknak hangosan, értelemszerűen, majd megpróbálják megoldani azt a feladatot, ami a tananyaghoz tartozik, ami a tanulás elmélyítését, alkalmazását szolgálná. Ez lenne egy ideális helyzet.

Vajon betartatják-e a szülők ezt a folyamatot a gyermekkel? Kifejlődött-e már a tanulás rutinja a gyermekében?

Ne várjunk eredményt, ha ezen túllépünk!

Ne gondolják, hogy ostorozni kívánom, a már amúgy is leterhelt szülőket, inkább azt szeretném, ha következetesebben állnának a tanulási folyamat elsajátításához, és komolyan vennék azt a tényt, hogy ma a tanulási folyamat kialakításába be kell a szülőnek kapcsolódni, ha azt akarja, hogy eredményt érjen el a gyermeke. Nem magyarázni és nem együtt tanulni kell vele!

Mi történt a három hónap alatt, és mire derült fény a digitális oktatás során? Kimaradt az első láncszem a tanulásban. Egy megalapozó mozzanat, ami elindította volna az érdeklődést, magyarázatot adott volna a téma megértésében.

Jöttek a feladatok a gyermek részére, amit szülői segítséggel ugyan meg tudott oldani (mert senki nem akarta, hogy a gyermek ne teljesítse a kiadott feladatokat). Felmerül a kérdés, miért is nem tudta egyedül megoldani feladatait a gyermek?

Volt könyve, amiben az adott téma szövegesen, ábrákkal megjelent. Volt internet, ahonnan minden információt megszerezhetett. Miért nem oldotta meg egyedül  a feladatokat? Erre a szülők pontos választ tudnak adni.

Itt meg is kell állni, és a megjelenő problémára ki kell dolgozni azt a stratégiát, hogyan segíthetünk a gyermeknek a továbblépésben, hogy önállóan legyen képes tanulni. Sok szülő panaszkodott nekem, hogy együtt kell tanulni a gyermekkel, mert nem érti azt, ami a könyvben le van írva (6. o.).

És ezzel el is érkeztünk, a legalapvetőbb problémához, amit a pandémiás helyzetnek köszönhetünk, ha a szülők tárgyilagosan szemlélik a gyermeküket. Kiderült, hogy a gyermek nem érti, amit olvas. Igaz ez arra, aki darabosan, akadozva olvas (felsőbb tagozatban), de igaz ez arra is, aki gyönyörűen olvas, és ha visszakérdezzük, pontatlanul tévesen válaszol.

Az olvasás (és ezzel együtt az írás is) a legtöbb gyermeknél nem lett megalapozva, nem folyamatos a gyakorlása az évek előre haladtával. Ha ezt a szülő látja, akkor itt az ideje a változtatásnak!

Amikor kisiskolás korban még az olvasás órán 4-es, 5-ös érdemjegyet kap a gyermek, a szülők elégedettek (jogosan), és nem folytatják az otthoni olvasásokat, vagy a gyermek írásának begyakorlását, ami segítené az agy fejlődését és a további tanulmányait alapozná meg. Vagy, ha olvasnak, az csak a betűk gyors és folyékony összeolvasására koncentrálódik, és legtöbbször kimarad az olvasott témáról történő beszélgetés, elősegítve ezzel a megértést. Kisgyermek korban talán meséltek a szülők, ám nem történt meg ennek az átvezetése, azáltal, hogy pl. együtt olvassák azt a témát, ami adott életszakaszban segítené a gyermek elmélyülését az olvasásban.

A szülőknek mindig is nagy volt a felelőssége, hogy a gyermek megkapja a tanulásának fejlesztéséhez szükséges támogatást, eszközöket és körülményeket. Jelen korunkban – amikor a leglényegesebb a tanulási képesség fejlesztése – sokkal intenzívebb odafigyelést igényel a szülők részéről. Nem az együtt tanulásra kell koncentrálni, hanem a tanulási folyamat kontrollálására. Arra a folyamatra, ami az olvasással kezdődik, a megértéssel folytatódik, majd a memorizálást, és alkalmazást követően megjelenik a téma teljes körű ismerete.

Ebben a folyamatban sok-sok elakadás derülhetett most ki, ami az új tanév kezdete előtt új stratégiákat kíván. Tehát az egyéni szintek átgondolása ma épp oly fontos mint a rendszerszintű újratervezés.

Ha a szülők számára kiderül, hogy a tanulás eredményességének oka, az alapok gyakorlatlanságában rejlik, vagy szembesülnek azzal, hogy az időbeosztást nem tanították meg kellően a gyermeknek, akkor szánjanak rá időt és energiát most, amíg a gyermek tanuló!

Ha kiderült, hogy akadozik az olvasás, akkor nem szabad továbblépni, hanem ezt az egy képességet ki kell munkálni tökéletesre. Ha kisgyermekkortól ezt nem gyakorolta, (csak annyit olvasott, ami a füzetben van), akkor érthető, hogy nem képes megérteni az írott szöveget.

A legtöbb szülő legyint az olvasás és írás nehézségeire, mert közben látja, hogy más képességek fejlettek a gyermeküknél. Ez bizonyosan így lehet, hiszen az agy kompenzál.

Sok gyermek figyel az órán és jegyzetel (a gyerekek elmondása szerint, azért, hogy ne kelljen otthon tanulni). Akaratlanul is fejleszti a memóriáját, és a hallás utáni memorizálást. Ezt tovább bonyolítja az a helyzet, hogy sokszor azt hallják a gyerekek, hogy a füzet vázlatpontjai alapján lesznek kérdések a dolgozatban. Mi következik ebből?

Az, hogy a gyerekek bemagolják (anélkül, hogy értenék, a szó jelentését) a füzet vázlatpontjait, és írnak 4-es, 5-ös dolgozatokat. Ez már csak a memóriájuk fejlettségétől függ, és semmiképp sem mutatja, a tudás alkalmazásának képességét.

Tehát nagy itt a szülők felelőssége, hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy a gyermek annyit olvas, ami a füzetben van, mert, ahogy megy előre az időben, úgy csúszik az érdemjegye egyre lejjebb. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy nem szereti a történelmet, a földrajzot, a fizikát, nem érti a matematikát, nincs érzéke a nyelvtanhoz, stb… Rosszabb esetben a tanulás állandó konfliktusforrássá válik szülő és gyermek között. Még rosszabb esetben a tanárt hibáztatják, akkor amikor a gyermek nem tud tanulni.

Összefoglalva, sok problémától szabadulnának meg a szülők, ha az olvasás-írás elégtelenségét tapasztalva, azonnal rendszeres gyakorlást indítanának, vagy kikérnék szakember segítségét.

Egyrészt saját magukat mentesítik az együtt tanulás alól, másrészt visszaadják a gyermek önbizalmát a tanuláshoz. A gyermekek többsége nem azért nem tanul, mert valóban utálja a tanulást, hiszen az osztályokban verseny van. Titkon szeretnének jó jegyeket kapni, kudarcként élik meg, hogyha csak közepesre képesek és belül irigykedve szemlélik azokat, akik mindig 5-ösre írják a dolgozatokat.

Az értelemszerű olvasással, a gondolkodásra késztetéssel a szülők megalapozhatják gyermekük tanulási folyamatának fejlődését. Ezeket csak otthon lehet igazán kimunkálni. Otthon van arra idő, esetleg játék közben, hogy a felnőttek segítsék a gyermekeket az olvasott szöveg önálló megértésében, és ne magyarázzanak a gyermeknek fölöslegesen.

Minden tantárgy más-más irányból célozza meg a tanulási képesség kifejlesztését, ezért nagyon fontos, hogy ne legyünk – mi szülők – elnézőek, amikor a gyermek nem akarja a könyvet elolvasni és abból megérteni a lényeget. Ha nem olvassa a tankönyvet, soha sem fogja gyakorolni az értelmezést (mert szépirodalmat alig olvas).

Itt hívnám fel a figyelmet arra a jelenségre, hogy szülő–tanár együtt szidja a tankönyvet a gyermek előtt. A felnőttek már átlátják a könyv hiányosságait, és lehet, hogy igazuk is van, de a gyermektől elveszik a fejlődés lehetőségét. Bármit olvashat vagy értelmezhet, a gyermeknek azzal fejlődik a képessége.

Nagyon nagy hiba ezt elvenni a gyermektől. A gyerekeknek, ha azt mondják, ne olvasd el a könyvet, ezt boldogan megteszik. De akkor adni kell egy helyettesítő könyvet, amiből fejlesztheti a megértő képességét.

Saját tapasztalatomban, akármilyen rosszul összeszedett is a tankönyv, mindig elolvastatom a tananyagot, hogy abból is tanulja meg az értelmezést. A felnőttek sem találkoznak mindig tökéletes olvasmányokkal, ami rendszerezett és azonnal érthető is. Hogyan válhatnának a gyermekek gyakorlottá, ha vázlatpontokat kell bemagolniuk. Ez nem a tanárok felelőssége, hanem a szülőké. Lehet, hogy az iskolai órára csak annyit kell tudni, de hogy meg is értse a gyermek azt, ahhoz bizony el kell olvasnia a könyvben lévő szöveget, definíciót.

Jelen írásomban a tanulási képesség egyik alapvető mozzanatát emeltem ki, az olvasás–megértés képességét, és az arra való szülői figyelmet. De kiemelhetjük a többi tapasztalatunkat is, mint pl. az időbeosztás, a szervezettség megtanítása, begyakoroltatása. A felelősségvállalás felébresztése, az önbizalom megerősítése, a megfelelő motiváció, az erősen ösztönző tanulási környezet. Minderről egy következő cikkben fogok néhány gondolatot, gyakorlati lépéseket felvázolni.

Célom, hogy a szülők végiggondolják annak fontosságát, hogy nem az együtt tanulás vezet majd eredményre, hanem a szülői figyelem, hogy a probléma megjelenésének pillanatában észrevegyék a hiányosságokat/ elakadásokat, és keressék a megoldásokat a tanulási folyamat tökéletesítésére. Szeretném a szülők figyelmét kiélesíteni – a hosszú évek során összegyűlt tapasztalataimból – azokra a jelenségekre, amelyek a gyermekeknek elakadásokat eredményeznek, de a szülők csak az érdemjegyek folyamatos romlásából érzékelnek valamit, és sokszor a gyermek képességeit kérdőjelezik meg ezzel.

Kontra Márta

Várom a hozzászólásokat, a tapasztalatokat a szülők részéről, hogy az elakadások kezelésében a segítségükre lehessek (budaorsiinfo@starkiss.hu).

(Budaörsi Infó / A szerző rendszertervező mérnök, fejlesztő tanár.)

facebook:

0 Komment