Budaörstől Kongóig – Varga Katalin missziója
- Budaörsi INFÓ
- 2019 május 09.
(Budaörs, 2019. május 9. – Budaörsi Infó) Varga Katalin 24 éves, gyermekkora óta Budaörsön lakik. Hat testvére van, látszerészetet és optometriát tanult. Jelenleg optometristaként dolgozik. Minden testvére és ő is játszik valamilyen hangszeren, így olyanok akár egy családi zenekar. A zene szeretete kiskora óta áthatja a mindennapjait, azonban nem csak ez az egyetlen különlegessége.
Amíg mások arról ábrándoznak a főiskolán, hogy majd egyszer magas pozícióba kerüljenek, addig a budaörsi Varga Katalin arra vágyott, hogy egyszer eljuthasson Afrikába, viszont nem a táj szépsége miatt, hanem hogy segíthessen a rászoruló embereknek.
Dr. Hardi Richard szemorvos és szerzetes több, mint húsz éve gyógyít Afrika szívében: a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az ő segítségével sikerült Katalinnak is eljutni oda. Fél évet töltött kint, ahol szemészeti misszióban vett részt.
Amikor megtudta, hogy lehetősége nyílik Kongóban segíteni, elkezdett franciát tanulni és behatóbban tanulmányozni a kinti kultúrát.
Korábban már itthon is szervezett jótékonysági látásvizsgálatokat, de tudta, hogy az teljesen más mint egy másik kontinensen.
„Nagy boldogság volt számomra, hogy részt vehettem egy ilyen misszióban. Minden reggel félhétkor keltünk, hisz ott este hétkor már koromsötét volt. Igyekeztem sötétedésig mindent belesűríteni a napba, mert munka volt bőven. A reggelek közös megbeszéléssel kezdődtek. A közösség törzsi nyelven énekelt, majd elmondtak egy miatyánkot franciául, ezután mindenki mindenkivel kezet fogott, és így indult el a nap.”
Mi volt a te konkrét feladatod?
“A Szent Rafael Szemészeti Centrum (amit Dr. Hardi Richard vezet Mbuji-Mayi-ban) optikájában dolgoztam. Ez egy kétmilliós város, ahol az az egy optika volt csak, ahol én dolgoztam.
Bár körülbelül 40 ezer optikai lencséjük volt (nagyon sokat adományba kaptak), mégis nehezen tudták felhasználni, mert nem voltak kategorizálva. Az én egyik fő feladatom a lencsék rendszerezése volt és az, hogy ezt nekik is megtanítsam, mert ezt nehezen tudták megoldani maguktól.
Így, készítettem nekik egy optikai lencseraktárat.
Minden kinti munkánk lényege az volt, hogy ne csak elvégezzük a feladatunkat, hanem az is, hogy adjuk át nekik a tudást. Mutassuk meg a rendszerünk lényegét, segítsük a lakosokat.”
Milyen hatással volt rád ez az öt hónap?
“Szinte minden nap visszavágyom. Az életem meghatározó élménye volt ez az öt hónap, nem csak szakmailag, hanem emberileg is.
Most itthon próbálok minél több embernek segíteni, szemészeti missziókat keresek, hiszen itthon is van bőven mit tenni, kinek segíteni, de mégis úgy érzem, hogy annál hasznosabb munkát mint amit kint végeztem, itthon sosem fogok.”
Miért a szemészet felé orientálódtál?
“Amikor bekerültem a szakmába sokkolt, hogy milyen drágák a szemüvegek. Tudtam jól, hogy nagyon sok szegény embernek is van látásproblémája és megoldást akartam találni arra, hogy tudjak nekik segíteni.”
Milyen nagyobb nehézségekkel szembesültél a kinti segítő munkád során?
“A munkában talán a kongóiakkal a közös nyelv megtalálása volt a legnehezebb. Más aggyal, más logikával gondolkoznak. Dr. Hardi Richard missziós barátja mondta erről: ‚Ha fent leszek már a mennyországban és lenézek, talán megértem majd, hogy a kongóiak agyjárása miként működik…’
Egyszer voltam maláriás is. Ott a gyerekek között ez az egyik fő halálozási ok. Viszont, ha időben azonosítják a tüneteket, akkor túl lehet élni. Utazásom előtt kaptam öt oltást és szedtem antibiotikumot, valamint a maláriára is rögtön kaptam gyógyszert, így gyorsan meggyógyultam.
Ezt a betegséget nem lehet kivédeni, csak ha szerencséje van az embernek, hisz a fertőzött szúnyogok terjesztik és már egy csípés is elég hozzá, hogy elkapja valaki.”
Mi volt a legkedvesebb élményed?
“Nehéz egy legjobbat kiemelni, mert minden napot annak tartok. Ha egyet kellene választani, akkor az a születésnapom, amit kint ünnepelhettem. Egy egész bárányt levágtak és meglepetés bulit szerveztek a tiszteletemre. Jó érzés volt, hogy így befogadott a közösség.”
Mi volt a legnehezebb?
“Három hétig az őserdőben voltunk egy misszión, ahová repülővel tudtunk csak eljutni. Volt ott is kórház, de iszonyatosan nagy szegénységben élnek az emberek. Egykét kőház volt csak, többnyire vályogházban laknak. Rengeteg gyerek van és mindenki mezítláb vagy papucsban rohangál. Itt tapasztaltam meg először azt az igazán nagy mélyszegénységet, amit Afrikáról az emberek elképzelnek. Ezt nagyon nehéz volt (talán nem is lehet) elfogadni, megérteni.
Köztük lenni, nekik segíteni fantasztikus élmény volt, úgyhogy magát az ottlétet a legjobb pillanatokhoz sorolnám, a búcsúzás pillanata azonban az egyik legnehezebb volt. Olyan volt mint egy szakítás.”
Visszavágysz Kongóba?
“A csapból nem folyt víz, alig volt áram. Kongóban sokkal szegényebbek az emberek, sok a nélkülözés, de ezek ellenére mégis emberibbek az ottaniak.
Nem rohannak, valahogy mégis mindenre van idejük, dacára, hogy már hétkor besötétedik és a közvilágítás is nagyon ritka este. Ők erre csak azt mondják, hogy ‚nektek órátok van, nekünk meg időnk.’
Milyen jó lenne, ha mi is megélnénk azt, hogy ezt mondhassuk Európában.
Mindenre szánnak időt, nem rohannak, boldogok tudnak lenni olyan körülmények között is, amit itthon el se tudunk képzelni. Ott kint a saját magam ura voltam, az ottaniak pedig befogadtak, és nagyon megbecsülték a munkámat.”
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment