Négy új gravitációs hullámot is találtak
- Budaörsi INFÓ
- 2018 december 06.
Az egyik új fogás az eddigi legnagyobb tömegű és legtávolabbi forrásból származó jel.
A LIGO ezer fős nemzetközi kutatócsapata még 2016 februárjában jelentette be az első gravitációs hullám észlelését, ami óriási tudományos szenzációnak számított. Aztán szépen sorban érkeztek a további hullámjelek, amelyekkel egyre inkább rutinná vált a gravitációs hullámok azonosítása.
A kutatók most bejelentették, hogy az amerikai LIGO kettő, illetve az időközben bekapcsolódó európai VIRGO harmadik detektorával négy újabb feketelyuk-összeolvadásból származó gravitációs hullámot találtak, és egyúttal katalógusba is rendezték az eddigi felfedezéseket – írta az Index.
A négy új észleléssel összesen tíz feketelyuk-összeolvadásból, illetve egy neutroncsillag-összeolvadásból származó jelet észleltek, azaz már tizenegynél jár az eddig azonosított gravitációs hullámok száma.
A korábbiakhoz hasonlóan a négy új jel is az észlelése dátuma után kapta a nevét: GW170729, GW170809, GW170818, és GW170823. Ahogy a dátumokból is látszik, mindössze 26 nap telt el az első és a negyedik észlelése között, ráadásul két már korábban bejelentett hullámjelet is ebben a viszonylag rövid periódusban azonosítottak.
Az újak közül leginkább az első, a GW170729 érdekes, mert ez az eddig ismert legnagyobb tömegű és legtávolabbi forrásból származó gravitációs hullám: 5 milliárd évvel ezelőtti eseményből származik, és közel öt naptömegnyi energia szabadult fel a keletkezésekor.
Érdemes még kiemelni a 2,5 milliárd fényév távolságból érkező GW170818 jelet, amelynek a forrását 39 négyzetfok pontossággal sikerült belőni – ezzel a többféleképpen is megfigyelhető neutroncsillag-összeolvadást leszámítva ennek a hullámnak a forrását sikerült eddig a legpontosabban elhelyezni.
Ezen a videón együtt figyelhető meg az eddigi tíz feketelyuk-összeolvadásból származó gravitációs hullám:
facebook:
0 Komment