Fideszes megemlékezés a Szent Benedek Gimnáziumban

(Budaörs, 2016. március 15. – Budaörsi Infó) 2016. március 15-én délután a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt budaörsi szervezetei megemlékezést tartottak 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából. Nagy Sándor András, a helyi Fidesz elnökének beszédét a cikkünkben olvashatják. Délelőtt a Kossuth-szobornál tartották meg a városi megemlékező ünnepséget, ahol beszédet mondott Wittinghoff Tamás polgármester.

Nagy Sándor András ünnepi beszéde:

Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket a március 15-i ünnepségünkön. A hírek szerint a mai napot sokan sok mindenre felhasználták már, az itteni Kossuth szobortól a benti Kossuth térig. Ahogy hullott az eső, úgy záporoztak a Bibó idézetek a városi ünnepségen is. Nekem meggyőződésem, hogy nem követünk el hibát, ha Széchenyi István szavait követve három feladatot tűzünk ki magunk elé.

Széchenyi azt írta: “Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”

Ma azért jöttünk el, és azért ünnepel a magyar szerte a világon, hogy tisztelettel adózzunk a márciusi ifjak és a 48-as hősök emléke előtt. Széchenyi intelme alapján a múlt megértése és tisztelete nyújtson ma útmutatást számunkra a jelen megértéséhez is, és kétségtelen, hogy a jelenlegi helyzet megértése cselekvésre is ösztönöz minket.

Amikor a 48-as forradalom és szabadságharc elbukott a túlerővel szemben, abban a tragikus pillanatban, amikor Világosnál letettük a fegyvert és az ország gyászba borult, valami elkezdődött Magyarországon.

A legyőzött nemzet elkezdte ápolni a szabadságharc emlékét. A kezdetekben egy-egy elrejtett honvédzászló, egy Kossuth bankó, magányban dúdolt toborzódal jelentette az emlékezést. Miközben a bosszúra éhes győztesek a megtorlás időszakában hatalmuk végleges megszilárdításán dolgoztak, az országban elkezdtek szájról szájra járni a legendák Petőfiről és Kossuthról, a fényes ütközetekről, a hős honvédekről és a kivégzett tábornokokról. A felszín alatt, Valami elkezdődött.

Az uralkodó hosszú távra rendezkedett be, kezében volt minden hatalom, katonai, gazdasági, politikai. Az juthatott csak lehetőséghez, aki hűséges volt hozzá. Besúgók hálózata szőtte át a rendszert, és az udvar által fizetett bértollnokok zengtek dicséretet a fejlődésről, mindenhová az uralkodó képét kellett kitenni, mindenhol az ő tetteit kellett dicsőíteni, a korabeli újságokat olvasva minden ami jó és szép volt, neki volt köszönhető. Eközben a felszín alatt, az otthonok mélyén, az emlékezés a 48-as hősökre és a forradalomra, évről évre duzzadt tovább. Minden évben március 15-én az emberek kimentek a temetőbe és mécsest gyújtottak a forradalomban elhunyt családtagok és barátok sírjánál.

Az osztrákok profik voltak, tudták, hogyan kell egy megszállt tartományt működtetni, de amit egy megszálló sem értett soha a történelemben, hogy amikor a temetőben meggyújtunk egy gyertyát, az nemcsak a gyász lángját jelenti, hanem a büszkeségét is. A mai nap, a magyar büszkeség ünnepe. Ez a mi megemlékezésünk: tisztelet a hősök emléke előtt, és büszkeség, hogy mi az ő utódaik vagyunk.

1848 március 15. egyik legfontosabb mai üzenete számunkra az összefogás. A forradalom hősei képesek voltak a közös cél érdekében félretenni ami elválasztotta őket, és megragadni, ami összekötötte őket.

Nekik sem volt könnyű. Hatalmas személyiségek voltak, ma úgy mondanánk nagy volt az egójuk, gyakran társadalmi, politikai és volt amikor etnikai szakadék is elválasztotta őket egymástól. Emlékezzünk csak Kossuth és Széchenyi vitájára a forradalmat megelőző időszakban. Egyikük radikális reformokat sürgetett, míg a másik az apró lépések politikájának volt híve.

Széchenyi mondta Kossuthról: „… ez a fickó ördöngösen ügyes, olyan, mint egy francia szakács; a döglött kutyát is úgy fel tudná tálalni, hogy belé haraphatnánk.” A forradalom azonban közelebb hozta őket egymáshoz a haza érdekében, együtt szolgáltak Batthyány kormányában, Kossuth pénzügyminiszterként, Széchenyi közlekedési miniszterként.

Az Aradon utolsónak kivégzett Vécsey és Damjanich kapcsolata sem volt felhőtlen. Október 6-án Aradon Vécseynek már nem maradt senki, akitől elbúcsúzhatott volna, a szemtanúk mégis egy lélekemelően megrázó élmény részesei lehettek. Vécsey, aki egy korábbi összeszólalkozásuk okán haragot tartott Damjanichcsal, odalépett a bitófán lógó, élettelen bajtársa holttestéhez, térdre ereszkedett, majd kezet csókolt neki. Ő, az arisztokrata mágnás, a grófi címet viselő császári-királyi kamarás – akit egy világ választott el a közrendű származású, szerbnek született katonától – csókolt kezet a félig paraszti származású vértanú társának. Vécsey és Damjanich halálukig személyes ellenségként tekintettek egymásra. Mégis egy oldalon harcoltak, egy célért küzdöttek, és tudták, hogy a cél, amiért küzdenek, magasabb rendű minden különbségnél. A forradalom tehát arra tanít bennünket, hogy ma félre kell tennünk nézeteltéréseinket és személyes ellentéteinket, és össze kell fognunk a közös cél érdekében.

De van egy másik fontos üzenete is a mai ünnepnek. Március 15. a cselekvés napja volt. Ezen a napon az ifjak a tettek mezejére léptek. Tudták, hogy a tétova latolgatás helyett, elérkezett a bátor kiállás ideje. Minden generáció lehetőséget kap arra, hogy a márciusi hősök nyomdokaiba lépjen. Ma az ünnep, a versek, dalok és szónoklatok napja van, de holnap elkezdődik a munka. A kezünkben van a lehetőség, hogy mi is 48 örökösei legyünk, hogy mi is a tettek mezejére lépjünk. Ebben az elhatározásban van a mi erőnk. Tenni a hazánkért, tenni a városunkért, tenni közösségünkért. Mindenki a maga lehetősége és adottsága szerint. Van aki szemetet szed és virágot ültet, van aki önkéntes polgárőrként járőrözik az utcákon, és van aki ápolja városunk hagyományait és szokásait.

És a politikának is van feladata itt Budaörsön. 2014-óta olyan erők irányítják a várost, akik számára a magyar történelem nem a nemzeti büszkeségre ad okot, hanem inkább a nemzeti bűntudatra.

Szerintük nem kell emlékeznünk a kommunizmus áldozataira, mert nem volt kommunizmus Magyarországon. A székely zászlónak sincs helye a Városházán, mert szerintük a londoni magyarokkal szemben így nem vállalunk szolidaritást. Azt is megtudtuk, hogy számukra a magyar, egy kultúridegen, erőszakos nép, mely lopott, csalt és rabolt amikor “ezer éve” hont foglalt. A mai ünnep méltósága miatt nem kívánunk részletesen foglalkozni azzal, hogy a szerintük ezer éve végbement honfoglalás hogyan történhetett Szent István uralkodásának 15-ik évében.

A mi küldetésünk ezzel szemben a budaörsiek számára fontos ügyek szolgálata, valamint a budaörsi korrupció és a városvezetés hatalmi visszaéléseinek feltárása lett.

Alázattal, de határozottan, nem riadva meg a hatalomtól, de cselekednünk kell, cselekedni a budaörsiek érdekeben. Munka akad elég. Emlékezzünk! Éppen egy évvel ezelőtt zúgtak fel a munkagépek a Máriavölgy utcában. Egy évvel ezelőtt vájtak bele városunk jelképébe, a Kőhegybe a markológépek. Egy éve várjuk hiába, hogy kiderüljön az igazság: a Polgármesteri hivatalban miért adtak engedélyt a rombolásra? A budaörsieknek joguk van tudni mi történt, kik voltak a felelősök, és hogyan fog begyógyulni a tájseb? Felszólítjuk a városvezetést, hogy ne titkolózzon tovább, tárja a nyilvánosság elé a tényeket, ezért indítványozzuk egy vizsgáló bizottság felállítását.

Cselekednünk kell a város jövője miatt is. Idén több milliárd forintos hiány keletkezik a budaörsi költségvetésben, amit banki hitelből kíván fedezni a jelenlegi városvezetés. Ezzel két évtizedre adósítanák el városunkat. A lakosok megkérdezése nélkül, ez nem történhet meg. Ennek érdekében városi konzultációt indítunk még ebben a hónapban. Ennek keretében mindenkinek lehetősége lesz kifejteni álláspontját Budaörs legjelentősebb fejlesztései és azok finanszírozása kapcsán, valamint elmondani véleményét a város jövőjéről.

Ma azért jöttünk össze, hogy tisztelettel adózzunk a múlt előtt, hogy jobban megértsük a jelent, és cselekedhessünk a jövő érdekében. Nem túlzás kijelenteni, hogy mára beteljesedett, amiért 1848-49-ben küzdött az ország. A felelősségünk az, hogy mit kezdünk szuverenitásunkkal és szabadságunkkal.

Végezetül tehát hadd búcsúzzam Vörösmarty soraival:

„Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet:
Nincs veszve bármi sors alatt
Ki el nem csüggedett.”

Köszönöm!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment