Nyilvános interjú – A szerelem like-okban mérhető? (2. rész)

(Budaörs, 2016. március 1. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben már olvashattak arról, hogy Valentin nap alkalmából nyilvános interjút szerveztünk a Városi Ifjúsági Klubban. Az eseményen annyi vélemény és gondolat fogalmazódott meg, hogy a beszélgetésből két cikk is született. Olvassák el, hogy mit gondolunk mi budaörsiek a közösségi hálóról. Valóban annyira behálóz?

A második nyilvános interjúnkra 2016. február 8-án került sor, ahol Rédl Ádám rádiós műsorvezető segítségével a jelenlévőket interjúztattuk, hogy megtudjuk milyen kapcsolatban állnak a Facebookkal, de előtte nézzük meg, hogy mit is szeretünk a legnagyobb közösségi oldalakon.

Mit szeretünk a Facebookon?

Egy friss felmérés szerint a Facebook felhasználók mind a kommunikációjukhoz (49%), mind az informálódásukhoz (40%), mind pedig a szórakozásukhoz (43%) előszeretettel használják a legnagyobb közösségi fórumot.

A kommunikáció szerepét elsősorban a „közvetlen” kommunikáció erősíti, ugyanez a kommentelésre már kevésbé jellemző. A felmérés azt állapítja meg, hogy az oldal funkciója elsősorban a szórakoztatás, az informálás pedig csak ez után következik.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a szívesen látott témák sorában első helyen a vicces tartalmak szerepelnek (66 százalék), melyet a zene követ (55 százalék), míg a „tudomány, technika” kategória csak a harmadik helyre került (45 százalék).

A felhasználók 70 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy facebookozni jó szórakozás, igaz, direkt módon csak 56 százalékuk állítja, hogy nem az információszerzés, hanem a kikapcsolódás számára a fontosabb.

A legtöbbek által követett oldalak között egyaránt vannak hírportálok (Index, Nők Lapja Cafe, HVG) és a Facebookra specializálódott oldalak (Tibi atya, Mindenegybenblog), mely csoportok nem válnak el élesen a felhasználók értékelésében.

Példaként a leghitelesebbnek ítélt oldalak között az első helyezett az Index (18%), de a receptneked.hu (12%) és Tibi atya (10%) is előkelő helyen áll, sokak szerint a leghitelesebb források közé tartozik.

De vajon mi az, ami miatt nem tudunk elszakadni a Facebooktól?

/A válaszok a nyilvános interjún jelenlévőktől származnak/

Fiú: „Én szabályosan rosszul vagyok, ha egy napig nincs netem. Valahogy tudnom kell, hogy mi történik, még akkor is, ha nem történik semmi. Ez szerintem rosszabb mint a cigi. Nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán ilyen kifejezés, de én információfüggő lettem, és az a legrosszabb, hogy jó ez így nekem. Nem akarok rajta változtatni.”
 
Rédl Ádám: „A Facebookon ahogyan keresem az önigazolást, soha nem kapom meg azt, amivel “jóllakok”, hanem mindig csak valamennyit ad, amitől aztán összességében még rosszabbul érzem magam, mert valójában “nem lakok jól”. Ezen az oldalon mindenki képet mutat magáról. A legelőnyösebb arcát, a legszebbé sminkelt történeteit, gondolatait. Egy idealizált képet önmagáról. Legtöbbször olyat, amilyen az illető lenni szeretne. Ő maga érzi és tudja, hogy ez a valósággal nem egyezik, emiatt folyamatosan értéktelennek érzi magát. Ezért is várja az önigazolásul szolgáló like-okat. A felhasználó önértékelésén még tovább ront, hogy míg ő tudja magáról, hogy közel sem olyan ideális a helyzete, mint ahogyan ezt profiljával mutatja, másoknál ezt nem realizálja. Ettől még nyomorultabbnak érzi magát és tovább küzd az értékét igazoló like-ok hazug nyugtatójáért. Az értékünket nem ez határozza meg, mégis népbetegség az önértékelési defektusból következő like vadászat.” – fűzte hozzá Rédl Ádám a fenti gondolatokhoz.

Lány 2: „Jó ha tudom, hogy mi történik a Facebookon. Nekem vannak gyerekeim és valahogy úgy érzem, hogy ha nem követem nyomon az eseményeket, akkor elengedem a kezüket.”

Lány 3: „Engem a videók szippantanak be. Mindig van egy újabb és cukibb, egy kutyásabb. Persze mindig azt mondom, hogy igen, az lesz az utolsó, de tudom jól, hogy ez ilyenkor legalább még egy órát jelent az életemből.”

Lány 4: „Ha nem lenne Facebook, rengeteg dolog nem történhetett volna meg az életünkben. Rengeteg osztálytalálkozó nem jött volna össze, régi barátságok feledésbe merültek volna. Sok időt töltünk a hálón ez tény, de ez nem rossz dolog. Építjük a kapcsolatainkat.”

Rédl Ádám: “Szerintem a Facebook jó, viszont sokszor rosszul használjuk. Ez egy eszköz és nem cél. Az tény, hogy sok benne a buktató és könnyen beszippant, ezért nagyobb a felelősségünk a tudatos használatban.”

Lány 5: „A Facebook magamutogatás szerintem. Meg kell tanulni a helyén kezelni és kész. Csak kicsit gondolkodni kell. Ez nem varázsrecept, csak az igazság. Az emberek nem gondolkoznak. Sokszor szamárságokat csinálnak, és ráadásul nyilvánosan.”

Mit szeretünk a Facebookban?

Lány 2: „Könnyű, egyszerű és gyors. Nem kell érte fizetni és mindenkit elérek rajta.”

Lány 6: „Rengeteg információt találok fent rajta.”

Lány 3: „Mindenről szinte azonnal tudok, sokszor még olyan dolgokról is, amiről nem kellene.”

Mi az, amit eltüntetnél a Facebookról?

Rédl Ádám: „Bár régen szórakoztatott, de ma már eltüntetném a nyilvánosan szenvedőket a Facebookról. Ami a legrosszabb az egész közösségi hálóban, hogy az emberek nagy része nem éli meg az érzelmeit, nem gondolkodik rajtuk, nem értelmezi és nem értékeli azokat. Ilyenkor a like-vadász nem éli meg és viszi végig a fázisokat, nem gyászolja meg, amit meg kellene, nem élvezi ki, amit ki lehetne. Sajnos kapásból az van, hogy amikor érkezik egy input nem ül le és nem gondolja át, hanem egyből következik az output, kidobja a Facebookra és mások reakcióját várja a sajátjának megélése helyett.

Ezt nevezem én érzelmi WC-zésnek. Kvázi nem emészti meg az élményeket, hanem kapja, önti, kapja, önti, ergo nem lesz érzelmi alapja vagy háttere, ami szerintem szükséges ahhoz, hogy egy normális kapcsolata, családja legyen. Engem ez az, ami leginkább zavar, így ez lenne, amit kitörölnék a Facebookból.”

Lány 2: „Van olyan ismerősöm a Facebookon, akin már gondolkodtam, hogy letiltom, mert napi 4 képet rak ki a gyerekéről. Én elfogadom azt, hogy az egy magányos dolog valahol a gyerekkel otthon lenni, de nem hiszem, hogy minden mozdulatról be kellene számolni a külvilágnak.”

Rédl Ádám: „Nem is beszélve szegény gyerekről, aki idősebb korában magyarázhatja majd a pucér fotókat a haverjainak.”

Lány 1: „Az ismeretlen ismerősöket mindenképp. Meg a tolakodókat, akik üzenetben kéregetnek.”

Lány 6: „A sok bujtatott reklámot.”

Lány 5: „A 14 éves lányokat, akik 18 évesre sminkelik magukat és kacsaszájjal pózolnak. Engem ettől kiráz a hideg.”

Lány 4: „A rengeteg nagyon aranyos kutyás videót, mert rengeteg időt töltök a Facebookon ahelyett, hogy dolgoznék.”

Fiú: „Azokat az embereket, akik több órán keresztül vitáznak a semmiről és mindenhez hozzá kell szólniuk.”

Lány 6: „A politikát.”

Lány 2: „Azt mondják a Facebookra, hogy nem az, amilyen vagyok, hanem hogy amit szeretnék magamból megmutatni. Én örülnék ha a Facebook igazi lenne.”

Szerintetek jó ha egy gyerek Facebookozik?

Rédl Ádám: „A kislányok azt látják a Facebookon, hogy ha kirakják a mellüket, akkor azért sok lájkot kapnak. Gyakran kihívó fényképeket osztanak. Ez egyenes út a rossz önértékeléshez, mert bevésődik a tudatukba, hogy ők ettől értékesek. Beidegződik náluk, hogy akkor felelnek meg, ha ezt a felszínes szintet, elvárást teljesítik, a társadalmi nyomásnak eleget tesznek. Szóval én csakis szülői felügyelet mellett engednék egy 16 évnél fiatalabb gyereket Facebookra. Egyébként komoly probléma, hogy sokszor éppen a szülők a legfelelőtlenebbek a közösségi hálón.”

Lány 3: „Azért azt gondolom, hogy ez IQ kérdése is, az én lányom ezeken a lányokon akkorákat röhög…”

Lány 4: „Az a baj , hogy ezek a gyerekek annyira gyerekek, hogy nem tudják, hogy ezek a cselekvéseik visszaköszönhetnek az életükben. Bekerülnek egy olyan pozícióba, ahol azt kell mutatni, hogy visszafogottabb, szolidabb életűek, és előkerül az a kép, hogy kint a cicije és részegen fekszik az utcán. Szerintem a Facebook-használatot nem kéne engedni 18 éven aluliaknak.”

Mi volt más a ti életetekben, mielőtt elterjedt volna a Facebook?

Rédl Ádám: „Most tudok olyan emberekről olyan dolgokat, akikről egyébként nem tudtam volna meg soha.”

Lány 1: „Én emlékszem, hogy nekem sokkal, jobb és szebb volt az életem Facebook előtt. Sokkal több munkám van, mióta van facebook, de kevesebb barátom.”

Lány 4: „Régebben a barátaim rendeztek nekem szülinapi bulit. Sajnos már nem, most száz üzenőfali posztom van.”

Lány 6: „Kevesebbet beszélgettünk egymással, és kevesebb ismerősöm volt.”

Lány 5: „Nálunk kevesebb veszekedés volt. Sajnos a Facebook egyik hátránya az én szememben, hogy nem hagyja tiszteletben a magánéletet.”

Lány 2: „Picit jobban meggondolom, hogy hová megyek szórakozni és mit csinálok. Nem szeretném, ha olyan képen jelölnének be amire nem vagyok büszke.”

Lány 4: „Régen is volt Facebook, csak máshogy hívták, és másmilyen volt. Nem tudom hogy emlékeztek-e, de nálunk az iskolában volt mindig egy kis füzet, amiben benne volt, hogy hogy hívnak, mikor születtél, mi a kedvenc színed… stb. és akkor ez így körbement az osztályban. Olyasmi volt mint a Facebook csak nem annyira nyilvános. Nagyon imádtuk.”

Mi lehet a megoldás a Facebook okozta önértékelési problémák kezelésére?

Rédl Ádám: „Egyszer Horvátországban néhány kollégámmal egy lelki gyakorlaton vettem részt. Egy hotel szépen berendezett pincehelyiségében különböző állomásokat lehetett végigjárni, elcsendesedve és közben azon gondolkozni, hogy milyen az Istenről alkotott képünk, milyen a magunkról alkotott képünk és milyennek lát Isten bennünket.

Szerintem az önértékelésünk alapja Istentől kell, hogy származzon! A tájékozódáshoz kell egy fix pont, egy abszolút igazság, amihez viszonyíthatunk. Volt egy állomás, ahol leültünk néhány földön lévő párnára, tükrökkel körbevéve és mindenkinek volt egy saját nagy tükre magával szemben.

Ezen az állomáson az 1 Mózes 1:31 igevers alapján (“És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.”) annyi volt a feladatunk, hogy csendben gondolkozzunk el azon, hogy Isten milyennek lát bennünket. Hogyan tekintesz magadra? Három szempontot emeltünk ki az igéből, amik azt mutatják, milyennek lát minket, hogyan tekint ránk a világmindenség ura, Isten.

Mit mond neked Isten? Az Ő üzenete neked ez: elfogadlak, szeretlek, megbocsátottam. Eközben a tükörben folyamatosan magunkat kellett néznünk és gondolkodtunk ezeken a tényeken. Ezt azért tettük, hogy ez a kép mélyüljön el bennünk, ne a társadalmi elvárások hazugsága. Mi vagyunk Isten teremtésének koronája.

Életem egyik legmeghatározóbb gyakorlata volt, amikor a világ hazugsága ordít körülöttünk, fantasztikus szembesülni ezzel az igazsággal. Ha szeretné valaki átélni, akár otthon is kipróbálhatja! Nem kell hozzá más, csak egy kis szabadidő, egy tükör, esetleg egy Biblia. Fontos, hogy realizáljuk a valódi értékünket az abszolút igazság mércéje szerint. Azt, hogy Isten értékes gyermekei vagyunk, Ő tökéletesen elfogad, nem a teljesítményünkért, hanem kegyelemből önmagunkért szeret.”

A nyilvános interjút egy érdekességgel zártuk. Belestünk egymás Facebook oldalára és megnéztük, hogy mennyire más a hírfolyamunk. Mindenkinek ahhoz igazodik, ami érdekli azok alapján, amiket a legtöbbször like-olt. Persze magunk alakítjuk így, hiszen mi döntjük el, hogy milyen oldalakra kattintunk rá.

Ennek következménye, hogy egy idő múlva mindenki más és más Facebook világban él. A saját magunk építette burkot, reális képünket látjuk a Facebookon, ami komfortzónát teremt számunkra, de beszűkíti a látókörünket és korlátozza az objektív rálátást a világra. Ez könnyen szűklátóvá, önzővé teheti az embert, hiszen a saját maga által teremtett kényelmes világot vetíti a kinti, valós életre.

Igaz, hogy a közösségi oldalakat mindenki másként használja, ennek ellenére könnyű beskatulyázni az embereket, kategóriákat létrehozni. Vannak, akiket csak a hírek érdekelnek, akadnak, akik szórakozni vágynak, némelyek image-t építenek mások viszont egyszerűen csak unatkoznak.

A közösségi oldalakon lógnak a hírességek, és azok is, akik híressé szeretnének válni. Van aki jól csinálja és akad, aki egyáltalán nem, és persze ott vannak a trollok is, akikről sosem tudhatjuk, hogy éppen min ügyködnek, de valószínűleg nem fogunk neki örülni ha kiderül, hogy a mi profilunkat is bevonták a mókába.

Bármelyik kategóriába is tartozzunk az előbbiekből, vagy legyünk akár ezeken kívül esők, mindig fontos belegondolnunk, vajon, ha a saját posztunkat látnánk más oldalán, mit gondolnánk magunkról? Vajon fontos mások véleménye? Ha a barátainkkal ülünk egy asztalnál, az a legfontosabb, hogy posztoljuk a Facebookra, hogy éppen hol vagyunk, vagy az, hogy minőségi időt töltsünk együtt? Ez a téma még rengeteg kérdést felvet.

Ha Önnek is van véleménye, kérjük ossza meg velünk (budaorsiinfo@gmail.com)!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment