Asztalitenisz olimpiai selejtező – Lemaradt a döntőről az Ecseki, Madarász duó
- Budaörsi Infó
- 2024 április 12.
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duó kikapott az 1-es tábla elődöntőjében, így április 11-én csütörtökön nem szerzett kvótát az asztaliteniszező vegyes párosok olimpiai kvalifikációs versenyén, a csehországi Havirovban. A magyar kettős pénteken újra harcba szállhat az indulási jogért.
A kétnapos torna első versenynapján két 16-os táblára sorsolták a résztvevőket, a nap végén a két győztes szerez majd kvótát a párizsi játékokra. A negyedik helyen kiemelt magyar kettősnek az első körben nem kellett asztalhoz állnia, a negyeddöntőben pedig a cseh Jan Valentát és Zdena Blaskovát verte nagy csatában, 4:3-ra.
A következő ellenfél az észak-koreai Ri Dzsongszik, Kim Kumjong páros volt, amely a havirovi kiemelési számánál, a 21.-nél jóval komolyabb játékerőt képvisel, ezt az első szettben mindjárt bizonyította is. A szoros nyitófelvonás után a magyarok irányítottak, gyorsan egyenlítettek, de miután a harmadik játszma is az ázsiai riválisé lett, majd a negyedikben 3-0-volt “oda”, időt kért Lindner Ádám szövetségi kapitány. Ez használt, sikerült utolérni Rit és Kimet, sőt 10-10 után több szettlabdájuk volt az egyenlítéshez a magyaroknak, de végül az izgalmas és látványos labdamenetek után megduplázta előnyét az észak-koreai kettős, amely aztán lendületből “behúzta” az ötödik szettet is.
A 19 órakor kezdődő döntőben, a párizsi kvótáért az első helyen kiemelt spanyol Alvaro Robles, Maria Xiao egység lesz Ri és Kim riválisa, a magyarok pedig a torna második napján újra próbálkozhatnak egy másik kieséses tábla megnyerésével.
Vegyes párosban 16 kettős vehet részt a játékokon. A házigazda franciák automatikusan indulók, a kontinentális kvalifikációs tornákról pedig hat páros jutott indulási joghoz. Havirovban további négy fog, öt duó pedig a május 7-i világranglistáról kerül a párizsi mezőnybe.
Magyar asztaliteniszező egyelőre még nem szerzett indulási jogot a július 26-án kezdődő olimpiára.
Eredmények:
1-es tábla, elődöntő:
———————
Ri Dzsongszik, Kim Kumjong (észak-koreai, 21.)-Ecseki Nándor, Madarász Dóra (4.) 4:1 (12, -4, 7, 14, 6)
korábban:
negyeddöntő:
Ecseki, Madarász (4.)-Jan Valenta, Zdena Blaskova (cseh, 22.) 4:3 (3, 9, -6, -9, -7, 4, 8)
facebook:
0 Komment