Idén újra útra kel a Mikulás Expressz a Vasúttörténeti Parkba
- Budaörsi INFÓ
- 2023 november 17.
Három év után idén újra útra kel a Mikulás Expressz a Vasúttörténeti Parkba, ahol Alma-koncerttel, bűvészelőadással, adventi kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és korlátlan kerti vasutazással várják az érdeklődőket december 2-án.
Mint írták, a vonat a Nyugati pályaudvarról indul két alkalommal – egyszer délelőtt és egyszer kora délután – úticélja pedig a Vasúttörténeti Park lesz, ahol 10 és 13 óra között, valamint 14-től 17 óráig várják programokkal a családokat.
Délelőtt és délután is fellép majd az Alma zenekar, valamint Kőhalmi Ferenc interaktív bűvészműsorával szórakoztatja a gyerekeket, akik készségfejlesztő játékokkal – óriás jenga, amőba, célbadobás, reflexjátékok – is próbára tehetik ügyességüket.
A kerti vasutazás korlátlanul igénybe vehető az esemény alatt.
A programon mézeskalács-díszítéssel, karácsonyi díszek készítésével is foglalatoskodhatnak a gyerekek, valamint a Mikulással és Manójával is készíthetnek fotót a vendégek – teszik hozzá.
A Mikulás Expresszre a www.mavrailtours.hu oldalon lehet jegyet venni, sétálójegyek a Vasúttörténeti Park weboldalán, valamint a helyszínen kaphatók.
facebook:
0 Komment