Zsinórban harmadik győzelmét aratta a Budaörs

(Budaörs, 2023. november 2. – Budaörsi Infó) Az NB III 13. fordulójában Balatonfüreden lépett pályára Ifj. Bognár György együttese október 29-én.

 

 

A hazaiak szerezték meg a vezetést az első játékrészben, ami kitartott egészen a szünetig. A második játékrészben előbb Horváth Emil átlövésből, majd Fekete Olivér egyéni cselsorozatát követően fordította meg a Budaörs a mérkőzés állását, és hozta el mind a három pontot Balatonfüredről.

Ez már a harmadik győzelme volt zsinórban a BSC-nek. Az előző fordulóban hazai pályán tudott nyerni a bajnokságot vezető III. Kerületi TVE ellen (5-2).

 

NB III. Észak-Nyugati csoport, 13. forduló:


Balatonfüredi FC – Budaörs 1-2

 

Balatonfüredi FC: Erdélyi, Farkas, Szalai, Mayer (Horváth 46’), Major, Nagy Benjamin (Gosztonyi 89’), Lasz, Bartha (Lórántfy 84’), Nagy Richárd, Tóth, Hetesi (Török 75’)

Vezetőedző: Borgulya István

 

Budaörs: Borsos, Lami, Budai, Szamosi (Gula 46’), Tányéros, Ferkel (Petneházi 62), Sebestyén,

Horváth (Fényes 88’), Murai, Fekete (Berekali 93’), Sajbán

Nem lépett pályára: Kunsági, Zolyia, Halácsi, Ribár

Vezetőedző: ifj. Bognár György

Gólszerzők: Szalai Péter (28’) illetve: Horváth Emil (67’), Fekete Olivér (73’)

 

Ifj. Bognár György értékelése:


„Egy nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, a véleményem szerint egy jó képességű Balatonfüred ellen. Az első félidőben nem játszottunk jól, nehéz volt játszani, mert erős szembe szélben kellett, ez többnyire rányomta a bélyegét a játékunkra, nehezen tudtunk eljutni az ellenfél kapujáig. Vagy ha eljutottunk, akkor hiányzott a minőség a befejezéseknél. A második félidőben jól tudtunk alkalmazkodni ahhoz, hogy a szél minket támogatott, azt nem mondanám, hogy jól, de jobban játszottunk, mint az első félidőben, és ott már helyzeteket tudtunk kialakítani. Szerencsére sikerült ezekből kettőt berúgni, bár véleményem szerint egy harmadik is bent volt, de nem adták meg. Talán ez volt az első olyan mérkőzés, idén amit úgy tudtunk megnyerni, hogy annyira nem volt domináns a játékunk, és az ellenfél mindent megtett azért, hogy pontot szerezzen ellenünk. Ennek a győzelemnek még nagyobb értéke is van, mert egy közepes játékkal sikerült elhoznunk egy szervezett Balatonfüredtől.”

 

A következő fordulóban a Puskás Akadémia FC II lesz az ellenfél, a mérkőzést vasárnap november 5-én 13 órától játsszák a Budaörsi Városi Stadionban.

 

(Budaörsi Infó / Fotó: BSC)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.