“Hátra van még a fekete leves” – Buda várát 470 éve foglalták el a törökök

Négyszázhetven éve, 1541. augusztus 29-én – a mohácsi csata után napra pontosan 15 évvel – foglalták el a törökök Buda várát, a Magyar Királyság fővárosát. 

A törökök 1526. augusztus 29-én Mohácsnál döntő győzelmet arattak, a védtelenül maradt budai várat azonban csak kifosztották és felgyújtották. A csatában elesett II. Lajos halála után előbb Szapolyai Jánost, majd a Habsburg-házi I. Ferdinándot is királlyá választották: a trónért folytatott viaskodásuk tovább gyengítette a törököknek amúgy is kiszolgáltatott országot. A magára hagyott, védekezésre képtelen Buda 1529. szeptember 8-án rövid ostrom után újból török kézre került, de a szultán néhány héttel később átadta Szapolyai Jánosnak.

A két ellenfél 1538-ban Váradon titokban békét kötött, ennek értelmében Szapolyai halála után a korona Ferdinándra szállt volna. Szapolyainak azonban 1540-ben fia született (a későbbi János Zsigmond erdélyi fejedelem), akit I. János néhány héttel később bekövetkezett halála után hívei – az isztambuli porta jóváhagyásával – királlyá választottak.

A szerződés megszegése után Ferdinánd mintegy 30 ezres sereget küldött Buda elfoglalására, generálisa, Wilhelm von Roggendorf 1541 májusában vette ostrom alá a várat. Nem sokkal később Szulejmán szultán is megindult Isztambulból, hogy úgymond megvédje János Zsigmond érdekeit. A Fráter György vezette védők egészen augusztusig kitartottak, sőt a török előhadak megérkezése után, augusztus közepén kitörtek a várból, és tönkreverték Roggendorfot.

A szultán a fősereggel augusztus 26-án a már felszabadított vár alá érkezett meg: hadai szoros gyűrűbe fogták, és a környéket feldúlták. Szulejmán úgy döntött, hogy 1526 és 1529 után harmadszor már nem adja ki Budát kezéből, és bevétele érdekében cselhez folyamodott.

Magához kérette az özvegy Izabella királynét, a csecsemő királyt és annak gyámjait, Fráter Györgyöt és Török Bálintot, továbbá a magyar főurakat és a budai magisztrátust, hogy megtanácskozza velük Magyarország sorsát. A meghívást ugyan gyanakvással fogadták, de eleget kellett neki tenniük, így 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet indult a török uralkodó sátrához. A szívélyes fogadtatás után a terített asztalhoz invitálták őket. Mindeközben a vár megtekintése ürügyén egyre több janicsár szivárgott be Budára, és foglalta el a kulcsfontosságú pontokat. Az őrség egy részét levágták, egy része elmenekült, így a törökök szinte kardcsapás nélkül jutottak a vár birtokába. A hír hallatán a szultán az urakat hazabocsátotta, de Török Bálintot visszatartotta – a legenda szerint ekkor hangzott el a híres szólás: “Ne siess uram, hátra van még a fekete leves” (mármint a kávé). Őt a szultán magával vitte Isztambulba, ahol a Jedikula börtön foglyaként halt meg.

A következő napokban a hódítók berendezkedtek a várban, Budát – illetve most már Budint – augusztus 31-én a török birodalom részének, vilajet székhelyének nyilvánították. A szultán szeptember 2-án vonult be ünnepélyesen, és a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomban (a Mátyás templomban) hálaadó istentiszteletet tartottak. Az ország nem sokkal később három részre szakadt: a török hódoltságra, a Habsburgok uralma alatt álló királyi Magyarországra és az Erdélyi Fejedelemségre, ahová János Zsigmondot parancsolták a törökök.

Buda fölött 145 évig lengett a lófarkas lobogó, csak 1686-ban sikerült visszafoglalása.